RETRO RÁDIÓ

Magyar kísérlet győzheti le a koronavírust





A terápia már száznál is több beteget gyógyított meg, a súlyos esetekkel is felveszi a harcot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.07.
vérplazma terápia koronavírus második hullám

Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport. A koronavírus-fertőzésen átesett lehetséges donorok jelentkezését várja az OrthoSera kutatócsoport, hogy vérplazma-terápiával segíthessék elő a betegek eredményes kezelését. A jelenleg ismert egyik leghatásosabb eljárás hazai alkalmazásával már több mint száz embert sikerült meggyógyítani - tudatta az ITM.

 

Fotó: Pixabay

Világszerte növekszik az igény a vérplazmaterápiára, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, mivel az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben.

Lacza Zsombor, az OrthoSera kutatócsoport vezetője kiemelte, hogy felszálló ágban van a járvány, így egyre nagyobb igény van az új donorokra. Hozzátette: a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként egy-három egységnyi vérplazmát tudnak levenni, ami azt jelenti, hogy egy donor egy betegen tud segíteni. Csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik már átestek a betegségen, és a vérükben magas maradt az ellenanyag szintje - közölte.

Vérplazmaadásra az [email protected] címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.

A vérplazmaterápia koronavírussal szembeni alkalmazásának hazai elindításához az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott 113 millió forint támogatást.





Ezeket olvastad már?
Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás