RETRO RÁDIÓ

Folyamatos a „ritkítás” a főváros közműcégeinél – önmagát leleplező levelet küldött Karácsony közműholdingja





Magyarázkodólevelet írt a Metropolnak a fővárosi közműholding, amelyben gyakorlatilag beismerik, hogy elbocsátások voltak a fővárosi közműcégeknél. Eközben megkereste lapunkat egy kétgyerekes férfi, akit hónapokig tartottak bizonytalanságban a főváros vezetői, és akit végül most, az ünnepek előtt rúgtak ki, többedmagával együtt. A férfi megrázó videóinterjút adott a Metropolnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.15.
dagad a botrány

Múlt csütörtöki cikkünk után magyarázkodólevelet küldött lapunknak a fővárosi óriáscég, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., amelyben tulajdonképpen elismeri lapunk legtöbb állítását. A „BKM Sajtó” aláírású levélben többek között azt írják:

„...A BKM létrejötte óta dolgozói munkaviszony megszűnésére kizárólag a normál tevékenység részeként felmerülő természetes fluktuáció (nyugdíjazás, fegyelmi elbocsátás, munkavállalói felmondás, minőségi csere) formájában került sor néhány esetben.”

Éppen ezt hívják, ahogy korábban is írtuk, „lopakodó elbocsátásoknak”: amikor nem pótolják a távozókat, nem töltik fel az üres státusokat…

Azokat az állításainkat meg sem próbálják cáfolni, hogy több a szemét és a gaz a városban, miközben 3000 szemeteskukát szereltek le – csak éppen megpróbálják a kormányra fogni…

Láthatóan egyre több a szemét az utcákon – Fotó: Metropol

Ezt írják:

„A kormányzati elvonások miatt a Főváros közismerten nehéz gazdálkodási helyzete drasztikus mértékben leromlott, például a köztisztasági feladatokra csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut. Emiatt a Városháza a korábbi több mint 11 ezerhez képest idén csupán mintegy negyedével kevesebb utcai hulladékgyűjtő-edény üzemeltetését tudta megrendelni.”

Azt is megerősítik, hogy a kéményseprőcégnél csoportos leépítés történt:

„...a jogszabályban a feladat ellátására a továbbiakban kötelezett szervezet a tevékenységet korábban ellátó Főkétüsz-munkavállalókat nem kívánta állományba venni. ...A Főkétüsz által fenti okok miatt végrehajtott csoportos létszámleépítés 2021. áprilistól valósult meg, míg a megmaradó Főkétüsz-tevékenységek és -munkavállalók 2021. szeptember 1-jével olvadtak be a megalakuló BKM Nonprofit Zrt-be.”

Azt sem cáfolják, hogy az FKF-nál is tisztogatnak, sőt mint írtuk, még belső levelezés is volt arról, hogy az elküldöttek létszáma ne érje el a csoportos létszámleépítés határát.

A BKM Sajtó szerint „...az FKF Nonprofit Zrt. menedzsmentje hozott – a főpolgármesteri bejelentéstől függetlenül, időben azt messze megelőzően – döntést még 2020 október végén a létszám csökkentéséről. Ez alapján történt meg azon folyamatok és munkakörök átvizsgálása, amelyek elláthatók a munkakört betöltő személyek számának csökkentésével és a feladatok racionálisabb szervezésével. ... A valóság az, hogy összesen 17 fő munkaviszonya szűnt meg, amelyből összesen 4 fő dolgozott fizikai munkakörben.”

Több tucat embert tettek utcára a Magyar Nemzet értesülései szerint – Fotó: Facebook/FKF

Az ünnepek előtt rúgták ki Karácsony Gergelyék a kétgyerekes férfit

Folyamatos a „ritkítás” a budapesti közműcégeknél a már nyár eleje óta bizonytalanságban tartott férfi szerint, aki a Metropolnak adott megrázó videóinterjújában elmondta: a cégvezetők egyértelműen a fizikai dolgozókra utaznak. A munka nélkül maradt férfit különösen felháborítja, hogy miközben az alkalmazottak sorra kerülnek az utcára, egyre hosszabb Karácsony Gergely tanácsadóinak a listája. Akik szinte egyáltalán nem járnak be dolgozni az egymillió körüli fizetésekért… Az erről szóló lista körbejár a fővárosi közműcégeknél.

Ráadásul néhány fővárosi vezető szinte provokálja a dolgozókat, amikor naponta váltogatott sokmilliós luxusórákat villantva jachtozik valahol a tengereken, hogy aztán dicsekedve kiposztolja az erről szóló képeket. Van olyan is közöttük, aki pofátlanul ráírta az ilyen képekre, hogy „HOME OFFICE”.

Karácsony Gergelyék folyamatosan a kormányra mutogatnak, miközben egész másról van szó – Fotó: Magyar Nemzet/HZ

„Sorra rakják ki az embereket. Tucatszámra”

„Nyár elején, közepén megsúgta valaki, hogy engem is ki akarnak rúgni, mert megritkítják a cégeket. Az az igazság, hogy nem akartam elhinni. Arra gondoltam, 22 év után miért éppen engem raknának ki. Arra is gondoltam, van két kiskorú gyerekem és arra is gondolnak valahogy. Azt nem merem megmondani honnan súgtak, mert félek, hogy utánanyúlnak. Azért sem gondoltam, hogy kirúgnak, mert szerintem értek ahhoz, amit csinálok. Nyár óta gyomorgörccsel mentem be mindennap. Nincs olyan nap, hogy ne jönnének hírek új kirúgásokról. Sorra rakják ki az embereket. Tucatszámra. Persze vigyáznak, hogy ne legyen egyszerre tíznél több (ami már csoportos leépítésnek minősül, így az bejelentésköteles), egyszerre csak hármat-négyet.”

Sok kéménysepréssel foglalkozó szakember is elveszítette a munkáját az utóbbi időszakban – Fotó: Somogyi Hírlap

A kisembereket kirúgják, a tanácsadókról, csókosokról lista van

„A fővárosi fürdőktől tudok, a kéményseprőktől, a Főtávtól, a közterület-fenntartóktól, pedig ott mindig azt mondják, hogy létszámhiány van. A csókosok közül... ott biztosan tudnék... ott senkit nem rúgtak ki. Náluk nem érdekesek ezek a milliók. Körbemegy egy lista Karácsony tanácsadóiról is. Mindenki látta a fizetést… Nagyon durva kommentek voltak. Vagy harmincan vannak ezen a listán. Alig lehet megszámolni. Itt alig van egymillió alatti fizetés. És azt mondják, ezek az emberek be se járnak dolgozni. Többen figyelik őket Facebookon, hogy mit csinálnak a főváros pénzén.”

Ki bosszantja legjobban az embereket?

„Kálmán Olga... Ő posztol a legtöbbet... Meg hát őt ismerik a TV-ből. Őt nem is látni a Városházán. Egész nap gyűlésekre jár, meg politizál. Látjuk a Facebookon mindennap, hol dumál... Közben a főváros fizeti. Havi egymillió, pontosan tudni. Sok embernek jó lenne ez a pénz. A híres modell, Mihalik Enikő férjéről is beszélnek (Korányi Dávid, Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója és jó barátja. A pár kétlaki életet él, az Egyesült Államok és Magyarország között ingáznak – a szerk.). Őt sem látni soha a hivatalban. A pénzt azt zsebre teszi... A listán az van, hogy ő is elvisz egymilliót.”

Kálmán Olga idegesíti leginkább a dolgozókat – Fotó: MTI/Mohai Balázs

Úgy vesznek fel milliós fizetéseket, hogy be sem járnak

„A legjobban az bosszantja az embereket, hogy ezek az emberek a milliós fizetésekért be sem járnak. Tulajdonképpen nem csinálnak semmit. Aztán pofátlanul kiposztolják a Facebookra, éppen merre vannak. Nyáron kiverte a biztosítékot, hogy az egyikük... yachtozott valahol, és aztán ráírta, hogy „home office”... Körbemennek ezek a dolgok. Aztán ökölbe szorul az emberek keze, főleg amikor kirúgják őket. De hallani olyanokról is, akik már k..ra meggazdagodtak a Karácsony háta mögött. Látni a kezükön a milliós órákat. Amikor dicsekszenek vele. Minket meg kiraknak az utcára... és megy a sírás, hogy nincs pénz...”

A vezetőség a melósokon spórol: folyamatos a rettegés a budapesti közműholdingban

Mint a Metropol megírta, a város vezetése több száz embert tett utcára „lopakodó stílusban”. Azaz ügyelnek arra, hogy ne tűnjön csoportos leépítésnek és ne menjen híre mindennek már a BKM létrehozásával egyidejűleg is.

A létszámleépítések sora:

  • Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.: a koronavírus-járványra hivatkozva 90 embert bocsátottak el, ez a dolgozók 9 százaléka.
  • Bár a főváros 2024-ig saját hatáskörben tarthatta volna a budapesti kéményseprést, ők úgy határoztak, hogy május elsejével átadják a szolgáltatást a katasztrófavédelemnek. A cég 283 munkavállalójától vált meg.
  • Arról, hogy az FKF-nél folyamatosak a kirúgások, a Magyar Nemzet kezdett el cikkezni. Következő év februárjában újra a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy alig három hónap alatt több tucat dolgozójától vált meg az FKF.
  • A Főkert dolgozói a sajtóból tudták meg, hogy megszűnik a 154 éves cég, és szintén beolvasztják a közműholdingba.




  • Ezeket olvastad már?
    Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

    Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

    Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

    Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

    Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

    Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

    Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

    Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás