Vigyél magaddal! A Metropol segítségével mindent megtalálsz a pápalátogatásról

Eljött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fináléjának ideje, mutatjuk mikor merre érdemes menni. És merre nem. Vidd magaddal a napilapunkat, hogy kéznél legyen a kisokosod.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.10.
eucharisztikus kongresszus

Az egy hetes ünnepség alatt Budapestre figyelt a világ, ahol kelet és nyugat keresztény egyházai és öt kontinens hívei találkoztak.

Bővelkedik programokban a NEK utolsó három napja is, amelynek záróakkordjaként, vasárnap délelőtt Ferenc pápa celebrál szentmisét a Hősök terén. A Metropol összefoglalta a legfontosabb programokat és tudnivalókat a pénteki, szombati és vasárnapi napra. Tegye el a Metropolt, és vigye magával, hogy kéznél legyen a hétvégi programkeresésnél!

Hatalmas volt az érdeklődés az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

PÉNTEK, Szeptember 10.

HUNGEXPO

Budapest, X. Albertirsai út 10. (a programokhoz regisztráció kötelező)

Szeptember 10-én, pénteken véget érnek a NEK Hungexpo-programjai, többek között Prága és Szöul érseke, valamint egy magyar származású Római egyetemen oktató atya mellett Áder János köztársasági elnök és a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő társadalmi bizottság elnöke tanúságtételével. (Előzetes regisztrációval)

  • 08.45 Reggeli ima
  • 09.30 Dominik Duka bíboros katekézise
  • 10.30 Áder János, Magyarország köztársasági elnökének tanúságtétele
  • 11.30 Szentmise
  • 14.30 Fakultációk
  • SZÉLL KÁLMÁN TÉRI MISSZIÓS SZÍNPAD

  • 15.00 Eucharist zenekar
  • 16.00 Kaláka koncert, gyermekműsor
  • 17.00 Kaláka koncert, megzenésített istenes versek
  • 18.00 Dramatizált Biblia
  • 19.00 Sándor Csaba és a Lelkes Fiatalok tanúságtételei
  • 20.00 Eucharist zenekar koncert
  • ÖRS VEZÉR TÉRI MISSZIÓS SZÍNPAD

  • 15.00. Csiszér László és a Szent András Evangelizációs Iskola
  • 16.00 Flach Ferenc koncertje
  • 17.00 Makám együttes, istenes énekek
  • 18.00 Golgota gospel kórus
  • 19.00 Csókay András idegsebész előadása életéről, Küldetéséről
  • 19.30 Varga László megyéspüspök tanúságtétele
  • 20.00 Csiszér László és az Új Jeruzsálem Közösség missziós estje
  • ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIATEMPLOM

    Budapest, VII. Rózsák tere 8. 19.00 Snétberger Ferenc gitárművész szólókoncertje

    PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

    19.00 Ákos koncert és Forráspont Ifjúsági Est (Ákos, Forráspont Band, 4 Akkord Show Kórus)

    A Papp László Sportarénában Ákos lesz a központban Fotó: Wikipedia

    SZOMBAT, szeptember 11.

    MARGITSZIGET

    A szombati NEK-napon 10-15 óráig a Margitszigetre a Víztoronyhoz várják a családokat, ide regisztráció nem szükséges, minden program nyitott, a NEK szervezői valamennyi korosztályt hívnak és várnak. Az esemény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által életre hívott Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénysorozatának a programja. Két színpadon beszélgetésekkel, zenével, ismert előadókkal várják a családokat. Fellépnek: Szalóki Ági, Berecz András, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Misztrál együttes, Lackfi János, Oberfrank Pál, Hodász András atya, Mező Mihály (Magna Cum Laude), Sillye Jenő. A családi nap fénypontja a Szent István, Rex Hungarorum című zenés bábdarab bemutatása lesz, amely a gyermekeket elvarázsolva mesél első magyar királyunk életének fontos állomásairól.

    KOSSUTH TÉR

    17.00 Szabadtéri mise, amelyet Erdő Péter bíboros főcelebrál

    A mise előtt kulturális program: Dolhai Attila és lánya, Luca, Ress Hajnalka a Magyar Honvédség Központi Zenekara kíséretében.

    Ress Hajnalka a Magyar Honvédség Központi Zenekara kíséretében

    A mise után indul az eucharisztikus gyertyás körmenet az Andrássy úton át a Hősök terére, ahol várhatóan 21 órakor, főpásztori áldással ér véget a program.

    SZENT ISTVÁN TÉRI SZÍNPAD

  • 10.00 Eucharisztiával a démoni erők ellen (Csókay András, Nagy László)
  • 11.15 Encuentros Együttes
  • 11:45 Kazetta - A katolikus zene, mint könnyűzenei műfaj
  • 11:30 Flaska Banda – népzene és néptánc bemutató
  • 13:40 Bizáncból küldetett - Kristofori Ferenc monooperája
  • 14:30 Magyar pásztor- és vadászkutyafajták bemutatása
  •  

    VASÁRNAP, szeptember 12.

    HŐSÖK TERE

  • 9.30 Miklósa Erika, Tóth Gabi, Szikora Róbert fellépései
  • 11.30 Stacio Orbis ünnepi zárómise, amelyet Ferenc pápa celebrál
  • A zenei szolgálatot a Magyar Állami Opera ének és zenekara, valamint a magyar katolikus egyházi énekkarok több mint kétezer fős egyesített kórusa végzik.

    Orbán Viktorral és Áder Jánossal is találkozik a pápa

    Ferenc pápa vasárnap reggel nyolc óra előtt érkezik meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Szentatya mindkét rendezvényen beszédet mond. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11.30-kor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 14.30-tól búcsúceremónia lesz, majd a katolikus egyházfő indul tovább Pozsonyba.

    Ferenc Pápa a kormányfővel és a köztársasági miniszterrel is találkozik személyesen Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

    Fontos tudni a pápai szentmise alatt

    Az eseményen csak a korábban regisztráltak vehetnek részt.

  • A Hősök terén szeptember 12-én reggel 6 órakor nyílnak meg a kapuk a belépéshez. A felvezető program 9 órakor kezdődik.
  • A Szentatya fél 11-kor a pápamobilon üdvözli a híveket. A szentmise fél 12-kor perckor kezdődik.
  • A rendezvény miatt mindenki gondoskodj enni- és innivalóról!
  • Ülőhelyek nem lesznek, ezért akinek szüksége lehet rá, hozzon saját, kisméretű összecsukható széket!
  • Valamennyi szektorhoz tartozik mellékhelyiség.
  • Kivetítők és hangszórók segítségével az oltártól távolabb elhelyezkedők számára is jól követhető lesz a liturgia.
  • A szentmisék szövegének magyar nyelvű fordítása az FM 96,4 frekvencián folyamatosan követhető, így az fülhallgatóval kisrádión és okostelefonon hallgatható lesz.
  • Se maszk, se védettségi nem kell

    Az ország hatékony járványügyi védekezése és a sikeres oltási program eredményeképp szabadon ünnepelhetnek a szentmisén egybegyűltek. Maszkot nem kötelező hordani, és védettségi igazolvány sem szükséges az esemény látogatásához. A szervezők biztonsági okokból a bejáratoknál kézfertőtlenítőket helyeznek el.

    Forgalmi változások az Eucharisztikus Kongresszus miatt

    A hétvégi 52. Nemzetközi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak, így programokra érdemes gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezni.

    Lezárják:

  • Pénteken 22 órától hétfőn 6 óráig az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hermina út között, a Gundel Károly utat, a Benczúr utcát és a Városligeti fasor szervizútját a Bajza utca és a Dózsa György út között, a Délibáb utcát, a Lendvay utcát a Rippl Rónai utca és a Dózsa György út között
  • Pénteken 18 órától hétfőn 6 óráig a Szinyei Merse Pál utcát, az Eötvös utcát az Aradi utca és a Szófia utca között, a Csengery utcát a Szófia utca és az Andrássy út között, a Szív utcát a Németh László utca és az Aradi utca között, a Szinyei Merse Pál utcát az Andrássy út és az Aradi utca között, a Felsőerdősor utcát az Andrássy út és a Benczúr utca között. A Vörösmarty utca, az Izabella utca és a Rózsa utca szakaszait a Szófia utca és Aradi utca közötti.
  • Péntek éjféltől vasárnap 6 óráig a Kossuth Lajos teret és annak környékét
  • Vasárnap este 8 órától hétfőn 6 óráig az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között.
  • Vasárnap felvonulás indul a Hősök terétől az Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca útvonalon a Kossuth Lajos térig. A menetet keresztező utcákban lezárások kell készülni.
  • Tömegközlekedéssel gyorsabb

    A BKK az egyházi esemény ideje alatt sűrítette járatait, így a gyakrabban járnak az 1-es és a 4-6-os villamosok, a 7E busz, az M1-es, az M2-es és az M4-es metrók, illetve az M3-as metrópótló autóbuszok. Több járat az Eucharisztikus Kongresszus helyszínei miatt módosított útvonalon közlekedik.

    Nem lehet majd közösségi kerékpárt felvenni és leadni:

  • Péntektől hétfőig az Akadémia utcai kerékpártárolónál és a Kodály köröndi gyűjtőállomáson,
  • Szombaton az Oktogonon, Andrássy út–Káldy Gyula utcában és a Bajcsy-Zsilinszky út–Kálmán Imre utcában található tárolóból.
  • Ákos: „Békét remélek”

    A pénteki nap legjelentősebb eseményének az „Ákos koncert és Forráspont Ifjúsági Est” ígérkezik. A Papp László Sportarénában este 7-kor kezdődő rendezvényen az énekes egy igazi rockkoncerttel várja a fiatalokat és a régebben volt fiatalokat, majd a Forráspont Band játszik, Vizy Márton vezetésével és a 4 Akkord Show Kórus közreműködésével. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ifjúsági programjának keretében elsősorban a 15 és 30 év közötti fiatalokat várják tanúságtételekkel, szentségimádással, vizuális és akusztikus élménnyel.

    „Nem sok olyan ország van, amelyik 100 éven belül kétszer is otthont ad egy ilyen nemzetközi eseménynek„ – nyilatkozta a Metropolnak Ákos. - „Azt gondolom reménykedve, hogy békében, szeretetben együtt tud lenni ez a közösség, és olyan emberek is részt vesznek a találkozó programjain, akik nem közvetlenül kapcsolódnak a hit világához. Sokat várok ettől: békét, béketeremtő képességet tulajdonítok ennek a rendezvénynek”.

    A népszerű zenész is tiszteletét teszi a rendezvénysorozaton Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

    Caramel szimfonikus koncert a Margitszigeten

    Szombaton 20 órától kezdődik Molnár Ferenc Caramel szimfonikus gálakoncertje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az énekes évről évre egyre komolyabb produkciókkal kápráztatja el a közönséget, ez most sem lesz máshogy. A színpadon régi és új dalokat és duetteket is elő fog adni, a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Zsoldos Béla által áthangszerelt formában, szimfonikus hangzásvilággal.









    Top hírek





    Hírlevél-feliratkozás