RETRO RÁDIÓ

„Biztosan lesz 5. hullám” - Rusvai Miklós elmondta, hogy mikorra várható





A virológus megjósolta, hogy mikor várható a koronavírus 5. hulláma Magyarországon, de vannak jó hírek is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.23.
omikron

Itthon is egyre gyorsabban terjed a koronavírus új variánsa, az omikron, már 15 fertőzöttről tudnak. Emiatt a kormány úgy döntött, hogy az erre a variánsra kifejlesztett vakcinából is rendel a Pfizertől. Rusvai Miklós szerint az omikron újabb hullámot fog előidézni.

„Egészen biztosan lesz 5 hullám” - jelentette ki kedden a Hír Tv-ben a virológus, aki ezt az új variáns rendkívül gyors terjedésével magyarázta. „Azt, hogy pontosan mikor csúcsosodik ki, nem lehet még tudni. A kezdete nagyjából januárra tehető, az igazi felfutás pedig februárban lesz” – jósolta a Rusvai, majd hozzátette, hogy az omikron okozta fertőzés tünetei enyhébbek az eddigi variánsoknál, így a várható halálozási arány is kisebb lesz.

Rusvai Miklós szerint az 5. hullám kezdete januárra tehető (Fotó: Origo)

A szakértők szerint a legfontosabb, azonban még mindig az, hogy aki még nem tette meg, az mindenképpen vegye fel az oltást, mert az az egyetlen hatékony módja a vírus megfékezésének.

„Még most karácsony előtt, vagy két ünnep között, aki még nem tette, az oltassa be magát. Ha valakinek kettő van, legyen meg a harmadik, ha valakinek egy sincs, nagyon gyorsan kezdjen el felzárkózni” – tanácsolta dr. Bense Tamás, háziorvos.

Dr. Bense Tamás javasolja, hogy mindenki minél hamarabb vegye fel az oltást (Fotó: Metropol)

 





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás