
Figyelmeztetést adott ki az anya: közkedvelt növény mérgezte meg a lányát
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAzonnal kórházba kellett szállítani a kicsit. Egy pillanat alatt megmérgezte az egyéves kislányt a parkban talált növény.
A 34 éves Daisy Hall májusban négy kisgyermekével egy helyi parkban sétált Shropshire-ben, amikor egy közönséges növény megmérgezte az egyéves kislányát. Az édesanya most komoly figyelmeztetést adott a többi szülőnek.

Rémálom a parkban: mérgező növényre figyelmeztet az édesanya
Miután észrevette, hogy legkisebb lánya, Winnie a babakocsijában egy rododendront rágcsál, Daisy úgy döntött, rákeres a virágra a Google-on, hogy leellenőrizze, mennyire van veszélyben a gyermeke. A keresés során megtudta, hogy a növény, amelynek általában élénk színű virága van, és késő téltől kora nyárig virágzik, rendkívül mérgező, ezért habozás nélkül kórházba vitte a lányát.
Ezután az egyéves kis Winnie-nek szájon át egy fecskendővel aktív szenet adtak be, majd Daisy-t arról tájékoztatták, ez vízzel keverve megköti a virágból származó mérget, így megakadályozza, hogy az felszívódjon a szervezetben.
A szénport egy órán belül be kell adni, különben a szervezet felszívja a mérget
– mondta el az édesanya.
A kislányt végül három óra EKG-megfigyelés és hat óra újabb megfigyelés után hazaengedték, majd otthon további 24 órán át kísérték figyelemmel az állapotát.
A rododendron-mérgezés tünetei közé tartozik az émelygés, a szédülés, a homályos látás és a hányás. A növény grayanotoxinek nevű mérgező anyagokat tartalmaz, amelyek elfogyasztása mind az emberekre, mind az állatokra káros hatással van.
A rododendron veszélyeire való figyelemfelhívás érdekében Daisy megosztotta a tapasztalatait az interneten, és máris hatalmas visszhangot váltott ki – számolt be róla az Unilad.
Eszembe sem jutott volna ellenőrizni
– írta az egyik kommentelő.
Ez ráébresztett arra, hogy ne csak egyszerűen kivegyem a gyermekem szájából, és megmondjam neki, hogy ne egye meg, hanem utánanézzek
– tette hozzá egy másik hozzászóló.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre