
Tragédia: fejre esett a játszótéren, meghalt az 5 éves kislány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz óvodás gyerek súlyos fejsérülést szenvedett.
Tragikus baleset rázta meg Connecticut államot, miután egy ötéves kislány életét vesztette egy játszótéri esést követően a múlt hétvégén.

A kislány játék közben sérült meg
A hatóságok az áldozatot az 5 éves Olivia Videttoként azonosították, aki a Harwinton Consolidated School óvodába járt. A gyermek május 31-én szenvedett súlyos sérüléseket egy játszótéri baleset során, és később a kórházban belehalt sérüléseibe.
A Connecticuti Állami Rendőrség tájékoztatása szerint a mentőegységeket helyi idő szerint délután 1 óra 45 perc körül riasztották a helyszínre. A kislány fejsérülést szenvedett az esés következtében. Állapota miatt egy Life Star mentőhelikopterrel szállították a Connecticuti Gyermekgyógyászati Központba. A hatóságok kezdetben úgy vélték, hogy sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek, azonban az orvosok minden erőfeszítése ellenére Olivia később elhunyt.
A rendőrség június 3-án kiadott közleményében megerősítette, hogy az ügy kivizsgálása továbbra is folyamatban van. Hozzátették, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nem találtak olyan körülményt, amely bűncselekményre utalna. A tragédia mélyen megrázta Harwinton közösségét. Michael R. Criss, a város polgármestere közleményében együttérzését fejezte ki a család felé.
Nincsenek szavak, amelyekkel megfelelően kifejezhetnénk közösségünk fájdalmát
– fogalmazott. Hozzátette, hogy Olivia elvesztését nemcsak a családja, hanem barátai, osztálytársai, tanárai és mindazok mélyen gyászolják, akik ismerték őt.
A város vezetése részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, valamint támogatásáról biztosította az iskola közösségét, az oktatási intézmények dolgozóit és tanulóit. Közleményükben arra kérték a helyieket, hogy ebben a nehéz időszakban fogjanak össze, támogassák egymást, és őrizzék emlékezetükben a fiatal lányt - írja a People.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre