
Akkora aszteroida közeledik, mint a MOL Campus
Ezeket az adatokat közölte a NASA az aszteroidáról.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz emberek hálálkodnak, a tudósok a fejüket vakarják. Rengeteg hal hullott az égből.
Egészen hihetetlen: hal hullott az égből Hondurasban a héten. A jelenség nem először figyelhető meg, sőt, neve is van, sokan mégis valóságos csodaként élték meg a mostani, heves vihart követő „halesőt”.

A rendkívüli esemény június 9-én este történt a hondurasi Yoro Centro Poblado térségében. A felhőszakadás és az erős szél lecsillapodása után a falusiak azonnal az utcákra siettek, hogy saját szemükkel győződjenek meg a szokatlan látványról. Többen vödrökkel és műanyag edényekkel felszerelkezve gyűjtötték össze az égből lehullott, ficánkoló halakat.
A helyiek szerint ez egyáltalán nem legenda vagy kitaláció. Egy lakos úgy fogalmazott, hogy saját kezével szedte össze a halakat, amelyeket később el is fogyasztott. „Ez nem mítosz, hanem valóság!” – fogalmazott egy másik helybéli. A környéken élők számára a jelenség ugyan különleges, mégsem számít teljesen ismeretlennek.
A „lluvia de peces” néven ismert természeti rejtélyt ugyanis több mint száz éve dokumentálják a térségben. A legtöbbször május és július között, az esős évszak idején figyelhető meg, és azóta is tudósok, turisták és kíváncsiskodók tömegeit vonzza a vidékre.
A szakemberek számos magyarázattal próbálkoztak már, egyesek szerint a víztölcsérek emelhetik a magasba a halakat, mások úgy vélik, hogy a heves esőzések és áradások sodorhatják őket a felszínre egy föld alatti tóból. Egyértelmű válasz azonban máig nincs.
A helyiek közül sokan inkább természetfeletti eredetű csodának tartják az eseményt. A hagyomány szerint a 19. században élt Manuel de Jesús Subirana atya azért imádkozott, hogy a szegénységgel küzdő emberek élelemhez jussanak, és a haleső ennek az áldásnak a jele.
A különleges történet az évek során Yoro egyik legnagyobb nevezetességévé vált. A település minden évben fesztivállal ünnepli a halesőt – írja a DailyStar.

Ezeket az adatokat közölte a NASA az aszteroidáról.

Tűzoltók vonultak egy lángoló autóhoz az M5-ösön.

A vonaton lett rosszul.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.