
Fantasztikus égi jelenségben lehet részed, már a csillagvizsgáló is készül
A Vénusz rendkívül magasan lesz látható az égbolton.
Péntek reggel hatalmas robbanás rázta meg Tiszaújváros üzemi területét, a beszámolók alapján volt, aki még 10 kilométerrel arrébb is érezte a robbanás erejét. Mint kiderült, a baleset a MOL Petrolkémia Zrt. területén történt. Az emberek azonnal elkezdtek kimenekülni az épületekből, volt, akik azonban már nem jutottak ki időben.
Péntek reggel 8 óra 47 perckor érkezett a bejelentés a hatóságokhoz, miszerint robbanás történt a tiszaújvárosi MOL üzemben. Azóta kiderült, hogy a robbanásnak halálos áldozata is van, több sérültet pedig kórházba szállítottak. Közülük egy személy életveszélyes állapotban van. A Bors helyszíni kollégáinak információja szerint egy fiatal édesapa az áldozat.

Az eddigi információk szerint egy pirogáz-benzin vezeték gyulladt ki az üzem területén. A MOL közleménye szerint az Olefin 1 üzem újraindítása során történt a robbanás.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet, köztük három mentőhelikoptert is a helyszínre riasztott. Egy férfi sajnos a helyszínen életét vesztette, négy súlyos sérültet a mentők helyszíni ellátás után Debrecenbe, egy súlyos és négy könnyebb sérültet a miskolci kórházba szállítottak
— közölte a Bors kérdésére Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
A lap helyszíni tudósítójának sikerült egy ott dolgozó hölggyel beszélnie, aki elmondta lapunknak, hogy berobbantak az ablakok, majd azonnal elkezdték kimenekíteni őket. Úgy tudni, az 1986-os születésű, többgyermekes apuka azonban nem élte túl.
A lapnak sikerült elérnie egy másik ott dolgozó férfit is, ő a következőket mesélte a balesetről:
Én körülbelül 100 méterre tartózkodtam a robbanástól. A lángokat alsó hangon 60 méteresnek saccoltam, addig terjedtek. Ezután kifutottam. Közben maró-keserű ízt éreztem, ahogy futottam kifelé. Ahogy kiértem hallottam fél füllel telefonbeszélgetéseket, hogy van halálos áldozat és több sérült is. Én úgy tudom, hogy ott minimum nyolcszázan dolgoztak azon a területen. A másodpercek töredék része alatt kellett eldönteni, hogy menjek-e oda segíteni, vagy meneküljek. Ez nagyon megrázott
— tette hozzá a férfi.

Bár az előzetes információk szerint veszélyes anyag nem került a levegőbe, a veszély elhárítása még most is zajlik.
A dolgozókat folyamatosan menekítik ki az üzem területéről, volt aki zsebkendőt az arca elé tartva, sírva hagyta el az épületeket.
Füst már nem gomolyog, de még rengeteg a tűzoltó a helyszínen.
A Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola közben azt a bejegyzést tette közzé, hogy biztonsági okokra hivatkozva úgy döntöttek, bezárt ablakok mellett folytatódik tovább a tanítás, a gyerekeket pedig nem engedik ki a szabad levegőre.

A Vénusz rendkívül magasan lesz látható az égbolton.


30 százalékkal nőhet az átadott új lakások száma idén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.