
„Hatalmas Fidesz győzelem!” - Orbán Viktor videón foglalta össze, milyenek voltak az eheti országjárások
Különleges felvétellel jelentkezett a kormányfő.
A fiatal férfi éppen menyasszonyától autózott haza, amikor frontálisan ütközött a kamionnal. Norbert azonnal szörnyethalt. A férfi éppen az esküvőjére készült, augusztusban házasodott volna, menyasszonyával pedig vélhetően pont az esküvő részleteiről beszélgettek. Családja romokban hever, főleg, mert édesapja pont ugyanebben az életévében halt meg egy szintén tragikus balesetben.
A tragikus baleset március 21-én, szombaton hajnalban, az erdélyi DN19-es úton történt: a 30 éves Norbert éppen Sárköz és Józsefháza között autózott hajnali fél hat környékén, amikor megtörtént a katasztrófa: a fiatal sofőr átsodródott a szembe jövő sávba és egyenesen nekirohant egy 58 éves moldáviai vezette kamionnak. A kamionos ép bőrrel megúszta a balesetet, Norbin azonban már nem lehetett segíteni. A férfi éppen Sárközön élő barátnőjétől kocsikázott haza hatalmas boldogságban: a fiatalok augusztusban tartották volna esküvőjüket.

Úgy tudjuk, hogy a rémült kamionos azonnal értesítette a segélyhívót, a mentők, a tűzoltók és a rendőrök pedig perceken belül megérkeztek és lezárták a területet. A kamionhoz képest apró kocsi szinte elemeire tört, a fiatal élettelenül hevert a roncsban. Bár a tűzoltók rögtön kiszedték a totálkáros autóból, segíteni már nem tudtak rajta: a mentők ugyan többször próbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, Norbert ismerősei abban azonban biztosak: a fiatal nem ivott vagy drogozott, mielőtt kocsiba ült volna. Információink szerint ugyanis Norbert soha nem nyúlt drogokhoz, az alkohollal is csínján bánt. Egyébként is megfontolt férfi hírében állt: soha nem volt bulizós, a dolgos, nyugodt életet szerette. Két helyen is dolgozott: otthonában gazdálkodott és mezőgazdasági munkát végzett, mellette pedig egy gyárban kereste kenyerét. Szerelmével is régóta együtt volt már, a fiatal nővel nemrégiben jegyezték el egymást, most pedig éppen életük legboldogabb szakaszához értek: esküvőre készültek. Információink szerint a lagzit augusztusban tartották volna, a végzetes baleset előtt pedig a férfi éppen barátnőjétől indult haza, akivel az esküvő részleteiről beszéltek.
Norbi családja azóta is romokban hever, tragédiáját pedig csak még szörnyűbbé teszi, hogy a férfi édesapja kísértetiesen hasonló körülmények között és életkorban hunyt el: ő is pont 30 éves volt, amikor egy szörnyű balesetben életét vesztette. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, a rendőrség a történtek után megszondáztatta a kamionost, a műszer negatív eredményt mutatott. A zsaruk tovább nyomoznak, jelenleg is vizsgálják a halálos baleset körülményeit.

Különleges felvétellel jelentkezett a kormányfő.

Nem ez az első tragédia a családban.

Újabb videóval jelentkezett a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.