
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Haluscsenkót egy vonatról szállították le.
Mint arról lapunk is beszámolt, az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SAPO) nagyszabású vizsgálatot indított az állami Enerhoatom körül, feltárva egy kiterjedt korrupciós hálózatot. A bűnszervezet állami vezetői és üzletemberek bevonásával befolyásolta a cég beszerzéseit, személyzeti döntéseit és pénzügyi folyamatait. Az ukrán kormány novemberben függesztette fel Haluscsenkót, miután fény derült bűnrészességére. A NABU február 15-én közölte, hogy emberei őrizetbe vették a korábbi energiaügyi minisztert, amikor megpróbált átlépni az államhatáron – írja a Kyiv Independent.

A SAPO tájékoztatása szerint a nyomozók a határátlépés pillanatában intézkedtek.
A botrányban eddig nyolc gyanúsított ellen emeltek hivatalosan vádat, a szálak pedig a legmagasabb politikai körökig érnek.
A Ukrajinszka Pravda azt írta, hogy Haluscsenkót egy vonatról szállították le. Az értesülések szerint a határőrök előzetesen utasítást kaptak a NABU-tól, hogy azonnal jelezzenek, ha a volt miniszter megpróbálná elhagyni az országot. A lap azt írja, hogy az őrizetbevételre az ukrán büntetőeljárási törvénykönyv 208. cikke alapján került sor. Ez lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek mellett a hatóságok bírósági végzés nélkül is elfogjanak egy gyanúsítottat.
A portál úgy tudja, Haluscsenkót Kijevbe viszik, ahol további kihallgatások várnak rá.
A politikus 2021 és 2025 között vezette az energetikai tárcát, majd tavaly nyáron az igazságügyi minisztérium élére került.
A NABU azonban már novemberben házkutatásokat tartott a hozzá köthető ingatlanokban. A bírósági meghallgatásokon az ügyészek olyan, titokban rögzített hangfelvételekre hivatkoztak, amelyeken a résztvevők kenőpénzek elosztásáról beszéltek. A beszélgetésekben felbukkant egy „Professzor” fedőnév is, akiről a nyomozók feltételezik, hogy maga Haluscsenko lehet.
A botrány gyors politikai következményekkel járt. Az ukrán törvényhozás november 19-én megszavazta a miniszter távozását, miután az államfő nyilvánosan is a lemondását kérte. A hatóságok hangsúlyozzák: a nyomozás továbbra is folyamatban van, és újabb gyanúsítottak neve is előkerülhet.
Az ukrán elnök környezetéhez köthető oligarchák, üzletemberek és politikai szövetségesek – köztük Timur Mindics és más, az ukrán energia- és hadiiparhoz kapcsolódó szereplők – a vádak szerint hatalmas összegeket mozgattak meg gyanús szerződéseken keresztül.
A Midász kódnevű vizsgálat kimutatta, hogy a teljes energiaszektort átszövi a korrupció. A NABU és a SAPO 15 hónapon át gyűjtött mintegy ezerórányi hangfelvételt egy „magas szintű bűnszervezet” tevékenységéről. A nyilvánosságra került felvételek szerint a szereplők álneveket – például „Ali baba” és „Che Guevara” – használtak, miközben a pénzek útjáról egyeztettek. A hatóságok szerint a hálózat az Enerhoatom személyzeti döntéseit, beszerzéseit és pénzügyi folyamatait is gyakorlatilag ellenőrzése alatt tartotta.
A Mindics ingatlanaiban történt házkutatások során a hatóságok mintegy négymillió dollárnyi, vonalkóddal ellátott és amerikai városnevekkel – például „Atlanta” és „Kansas” – megjelölt bankjegyköteget találtak.
Nagy feltűnést keltett és óriási felháborodást váltott ki Ukrajnában az a fotó, amely Mindics luxuslakásában készült, és egy aranyvécé és -bidé látható rajta.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.