
Orbán Viktor különleges képeket osztott meg, ilyen volt 2025 második három hónapja
Orbán Viktor képekben mutatta meg 2025 második három hónapját.
Bár a kedvező körülmények megteremtésére lenne keret, a főváros rendre bünteti a sofőröket. A parkolás fontos tényező az ünnepi bevásárlások idején, de ezt most számtalan módon ellehetetlenítik.
Közelednek az ünnepek. Ilyenkor jó, de leginkább kényelmes, ha autóval indulhatunk bevásárolni. Már ha a parkolás megoldaható ott, ahová éppen tartunk. A főváros vezetése azonban az ünnepi felkészülésben sincs a budapestiek segítségére, pedig a megoldás nem követel olyan infrastruktúrát, amellyel Budapest ne rendelkezne, továbbá az anyagi beruházás is kivitelezhető lenne.

Teljesen elhibázottnak látszik a főváros parkolási stratégiája. A sétálóutcák, biciklisávok bevezetése után nem pótolták a parkolási kapacitásokat. Bár úgy tűnik, a luxusparkolókra volt keret, a belvárosi közlekedést képtelenek megkönnyíteni.
A főváros a mai napig nem alakított ki olyan parkoláspolitikát, amely valóban illeszkedne az autóvezetők igényeihez. A szakértők arra is rámutattak, hogy Budapestnek még alapvető, városszintű parkolási adatbázisa sincs. Nem tudhatjuk, pontosan hol és mennyi hely van
Ezeket a problémákat a budapestiek is érzik, főleg a karácsonyi rohanás közeledtével. Többen inkább gyalog intézik a bevásárlást. Csakhogy nem mindenki él szívesen a tömegközlekedéssel, hiszen az sincs jó állapotban. A belvárosban pedig esélytelennek látják a parkolást.

„Délután négy, öt óra körül az, hogy te közlekedsz valahol a körúton, megállsz valahol… Esélytelen” – mondja Molnár András.
Gyakorlatilag két választása marad az embereknek az ünnepi forgatagban. Hosszú métereken át cipelni a szatyrokat az autóig – mert ha egyszer találtunk is parkolóhelyet, azt biztosan nem ott lesz, ahová mentünk –, vagy cipelni hazáig, gyalog, vagy a már említett tömegközlekedésen.

„A parkolás az szinte lehetetlen, teljesen mindegy, hogy utca vagy pláza. A közlekedési dugók meg nagyon rosszak. Szóval délután, a csúcsforgalomban egyszerűbb gyalogolni” – mondja Takács Ákos.
Az egészből az átgondolt koncepció hiányzik.

Elhibázottnak tartom azt a parkolási rendet, ami itt van a kerületben és fővárosi szinten is. A biciklisávos őrület, a parkolóhelyek megszüntetése, ez mind egy óriási zsákutca. Környezetvédelmi szempontból sem előnyös, hiszen ahogy keringenek az autók és keresik a parkolóhelyet, ez gyakorlatilag folyamatos környezetszennyezéssel jár. Nem is látok semmiféle elképzelést, hogy mit szeretnének, a számokat is rosszul látják.
– mondta el kérdésünkre Kozma Lajos, Józsefváros fideszes önkormányzati képviselője.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Fővárosi Közgyűlésen elutasították azt az indítványt, amely a két ünnep közötti munkanapokon – december 29-én, hétfőn; december 30-án, kedden; december 31-én, szerdán – ingyenessé tenné a parkolást a közterületeken. Magyarán fizetős lesz a parkolás a két ünnep között, holott eddig ezeken a napokon ingyenesen lehetett parkolni a közterületeken.
Ebben nagy szerepe volt a főpolgármesternek és a fővárosi Tisza-frakciónak. A Fővárosi Közgyűlés szavazott arról a tavaly módosított parkolási rendeletről, amely a két ünnep közötti munkanapokon fizetőssé tette a parkolást a közterületeken. A részletes parkolási rendről később adnak tájékoztatást. A Fidesz-frakció arra szavazott, hogy ingyenes legyen a parkolás, a fejét lehajtó, a felelősség elől mindig menekülő Tisza-frakció és Karácsony Gergely főpolgármester tartózkodott a szavazáson.

Orbán Viktor képekben mutatta meg 2025 második három hónapját.

Idén még lesz egy esemény, ahol támogathatják a gyerekeket.

Egy Király utcai lakásban tartózkodott a két körözött férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.