
„A kínok kínját élem ” - pokoli harcot vív az életéért a mellrákos Julianna
Az orvosokat is megdöbbentette a magyar nő esete.
A Fidesz–KDNP fővárosi frakciója azt kérte, hogy a fővárosban a két ünnep között tegyék ingyenessé a parkolást. Ezt a baloldal nem támogatta. Szentkirályi Alexandra szerint a két ünnep közötti fizetős parkolás csupán egy ünnepi sarc, amivel a főváros pénzt akar besöpörni.
A Fővárosi Önkormányzat döntött arról, hogy idén a két ünnep közötti munkanapokon – december 29-én, hétfőn; december 30-án, kedden; december 31-én, szerdán – a fővárosban a közterületeken fizetni kell a parkolásért. A Fidesz frakciója ezt nem támogatta, a Tisza Párt és Karácsony Gergely főpolgármester tartózkodott a szavazáson.

A Fővárosi Közgyűlés szavazott arról a tavaly módosított parkolási rendeletről, amely a két ünnep közötti munkanapokon fizetőssé tette a parkolást a közterületeken. A részletes parkolási rendről később adnak tájékoztatást.
Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a két ünnep közötti fizetős parkolás egy egyszerű ünnepi sarc. Miközben a budapestiekre hivatkoznak, a valóságban ez csupán pénzbesöprés.
Az ünnepek alatt nagy a mozgás az országban, mindenki meglátogatja a szeretteit. Sokan indulnak Budapestről vidékre és fordítva is. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor az ünnepi asztalnál az embernek a parkolójegyére vagy az SMS-eire kell figyelnie, hogy amikor megérkezik az autójához, ne egy kéretlen piros »ajándékcsomagot« találjon a szélvédőn, csak mert csúszott pár percet a meghosszabbítással
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
A képviselő közzétette az előterjesztésről szóló szavazás eredményét is: a Fidesz-frakció támogatta, hogy a két ünnep között ingyenes legyen a parkolás, míg a Tisza Párt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselői, valamint a főpolgármester tartózkodtak a szavazáson. Vagyis a Tisza pont azt tette, amit máskor is: lapított.

Az orvosokat is megdöbbentette a magyar nő esete.

A megrázó esetet szemtanúk látták.

A bíróság a legsúlyosabb ítéletet hozta.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.