
Brutális korrupció: Zelenszkij legszorosabb üzlettársa elmenekült Ukrajnából
A legmagasabb szinteken csaptak le a hatóságok.
A mentők a közösségi oldalukon számoltak be a részletekről.
Az Országos Mentőszolgálat gyakran számol be a közösségi oldalán különböző drámai életmentésekről. Sajnos most is egy ilyennel jelentkeztek.

Legújabb bejegyzésük szerint a mentőknek a napokban egy budapesti uszodához kellett kivonulniuk, miután annak öltözőjében összeesett egy idős nő. Ezt többen is látták, és azonnal odarohantak a beteghez, majd miután nem tudták felébreszteni, a mentők segítségét kérték.
A mentésirányítás ezután azonnal mozgósította a legközelebbi mentőket, miközben a telefon túlvégén irányította a drámai küzdelmet az életért. A bátor bejelentők egymást váltva próbálták visszahozni a nőt az életbe, miközben minden másodperc számított. A mentők eközben már közeledtek a helyszínre.
Helyszínre érkező bajtársaink átvették az életmentést, ami az időben megkezdett segítségnyújtásnak köszönhetően 12 perc emelt szintű ellátás után sikerre vezetett. A beteget végül stabil állapotban szállították kórházba a mentők
– derül ki az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzéséből.

A legmagasabb szinteken csaptak le a hatóságok.

Mikrobiológiai eltérést mutattak ki a termékben.

Újabb budapesti hidak kaptak értékelést a BP Műhelytől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.