
Magyar Pétert a saját menetén buktatta le egy magyargyűlölő brüsszeli képviselő
Ezért küldi ide Brüsszel az embereit.
Hagyománnyá vált Dányban, hogy minden éveben ünnepi fénybe borul Hangodi Erzsébet otthona. Böbi néni házára évről évre több dísz és fény kerül, és egyre többen támogatják a nyugdíjas pedagógus kezdeményezését. Idén is rengetegen jelezték, hogy segítenek fényárba borítani a házát.
Az ország minden pontjáról a csodájára járnak Böbi néni házának, ami minden évben ünnepi fénybe borul. Az idei év azonban más lesz, mint az eddigiek. Egyre többen állnak a kezdeményezés mellé, és segítik dekorációkkal és díszekkel Hangodi Erzsébetet. Sőt, idén már a település Mikulás-ünnepségének is részese lesz a nyugdíjas pedagógus otthona.

Minden öt éve kezdődött. Akkor egy kis Betlehem került a házam elé, amit később Erdélybe ajándékoztam. Azóta minden évben feldíszítem az otthonom, ami egyre díszesebb és fényesebb. Nagyon sokan állnak mellém, és támogatnak ebben
– mondja meghatódottan Böbi néni, akinek az a legfontosabb, hogy a gyerekeknek örömet okozzon.

Idén hatalmas ünnepség lesz Dányban, aminek része lesz az én otthonom is. December 5-én lesz egy ünnepség a településen, majd a buli nálam folytatódik, idén hozzám is jön a Mikulás
– folytatja a nyugdíjas pedagógus, akinek az ünnepi díszbe öltözött háza híre ment országszerte, és rengeteg díszt ajándékoztak Böbi néninek.

Nagyon örülök, amikor megkeresnek. Több mint 200 kilométert kellett mennem Somogyfajszra a díszekért, de megérte, mert tele lett az autóm csomagtartója bedobozolt kincsekkel. A másik meglepetés az volt, hogy a szomszédom, Kanalas Imre és családja vásárolt nekem egy hatalmas szarvast
– folyatja a csupa szív asszony, aki elmondta, hogy a háza elé gyönyörű piros posztó lesz kiterítve, és arra kerül majd a dekoráció.

A lakásban már mindenhol díszek vannak, szinte mozdulni sem lehet. Jövő pénteken jön haza a fiam Németországból, és kezdetét veszi a díszítés. Idén saját piros kapucnis pulóverem is lesz, amire a neve lesz ráhímezve. A szaloncukor és egyéb finomságok mellett lángos is lesz, mert egy volt tanítványom is eljön a büfékocsijával
– zárj a beszélgetést Hangodi Erzsébet, aki bízik benne, hogy minden a tervei szerint fog haladni, és november végére elkészül a díszítéssel, és a gyereknek és a felnőtteknek is örömet okoz idén is.

Ezért küldi ide Brüsszel az embereit.

„Bizonyos szempontból nem sajnálom” – jelentette ki a doki.

Egyik oldalon a béke, másik oldalon az uszítás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.