
Csak 5 százalék esélye van, hogy túlélje: Napok óta teljes gőzzel keresik az erdőben elveszett 6 éves kisfiút
Az anyuka szerint a gyermek nem magától tűnt el.
Vannak olyan napok a történelemben, amikor több, mérföldkőnek számító dolog is lezajlik egyszerre. Ilyen nap volt anno többek között október harmadika és negyedike. Mutatjuk, miknek lesz most az évfordulója!
1893-ban egy október 3-ai napon szabadalmaztatta a találmányt J.S. Thurman. Ez volt az első motoros (benzinüzemű)porszívó, amit már nem ember, hanem gép hajtott. Nem sokkal ezután házhoz rendelhető takarítást is vállalt, alkalmanként 4 dollárért.
103 évvel ezelőtt 1922 októberében Washingtonban küldtek először fényképet telefonvonalon keresztül.
1952. október harmadikán mutatták be az első szalaggal működő videómagnót Los Angelesben. Vision Electronic Recording Apparatus (VERA) névre hallgatott, és a BBC tesztelte.
50 évvel ezelőtt, 1975-ben tették le a ma már több ezer háztartást elektromos árammal ellátó atomerőmű alapkövét Pakson, méghozzá egy október 3-ai napon.
Az Atlantis amerikai űrrepülőgép a Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal (NASA) flottájához tartozott. Ez volt a negyedik megépített űrrepülőgépük, aminek az első repülése 1985. október 3-án volt.
1906. október harmadikán hivatalos nemzetközi segélykérő jelzéssé nyilvánította a Nemzetközi Rádió-távírási Konvenció (International Radio Telegraphic Convention) az SOS-t Berlinben.
Az ajkai vörösiszap-katasztrófa tíz emberéletet követelő, hatalmas anyagi és környezeti károkat okozó ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa volt, a magyar ipar történetének egyik legsúlyosabb balesete. 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit.
1582. október 4-ét közvetlenül 1582. október 15-e követte. Ekkor váltott át a legtöbb katolikus ország Gergely naptárra. A naptárreform a juliánus naptár bevezetése óta a napév és a naptári év eltolódásából adódó tíz napos időeltolódást szüntette meg. Megtartották azt a szabály, hogy minden olyan év, amelynek utolsó két számjegye néggyel osztható, szökőév legyen.
1957. október negyedikén állt Föld körüli pályára a műhold. Az 58 kg-os gömb nagyjából 3 hónapig üzemelt, majd a légkörbe érve elégett. 1 W-os rádióadójával bip-bip-bip jeleket adott, melyet rádióamatőrök is fogtak. A Szputnyik szó jelentése útitárs.
1851. október negyedikén tették le az épület alapkövét. A bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön.
Steve Jobs -akinek a számítógépes egér és betűtípusok, és az érintőképernyős telefonok elterjedését köszönhetjük- 2011. október 5-én hunyt el. Néhány érdekesség a munkásságáról: az ő irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintosh számítógépet. 1986-ban felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, ettől fogva ő volt a cég elnök-vezérigazgatója. A Pixar munkája többek közt a Toy Story – Játékháború és a Némó nyomában. 2006-ban a Pixar feletti tulajdoni jogáért cserébe részvényeket kapott a Walt Disney Company-ben, amivel ő lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese.
1957. október 5-én nyílt meg a galéria. Gyűjteményének alapját a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtára, modern szobor- és éremgyűjteménye, továbbá grafikai gyűjteménye képezte. Az intézmény főigazgatója Pogány Ö. Gábor, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese lett.
A koponyeg.hu szerint pénteken a többórás napsütést gomolyfelhők zavarják majd meg, főleg a keleti tájakon, de csapadékra kicsi az esély. Reggel sokfelé valószínű talajmenti fagy, sőt légköri fagy is lehet. Délutánra 12-17 fok közé melegszik a levegő. Szombaton nyugaton derűs, keleten felhős időre van kilátás. A Tiszántúlon záporok is előfordulnak. 15 fok körüli értékeket mérhetünk. Vasárnap pedig erősen felhős idő ígérkezik szórványos esőkkel, záporokkal. A nyugati szél megélénkül. 14-15 fok körül mozog a hőmérséklet.
Az anyuka szerint a gyermek nem magától tűnt el.
Több váddal is szembe kell nézniük.
A manchesteri terrortámadást követően üzent.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.