
Ez mindent megváltoztathat: így sikerült ismét lábra állni a lebénult férfinak
Áttörés mutatkozik az orvostudományban.
Egy új felfedezés megváltoztathatja az egész emberi történelmet. A régészek 60 sziklarajzot fedeztek fel a sivatag homokkő sziklafalain.
Lenyűgöző, életnagyságú sziklarajzokat tártak fel a régészek, amelyeket mintegy 12 ezer évvel ezelőtt vájtak az arab sivatag homokkő szikláiba. A kutatók szerint a Szaúd-Arábia északi részén tett hihetetlen felfedezés megkérdőjelezi azokat az elképzeléseket, amelyek korábban arról szóltak, mikor lakták először emberek a régiót.
A kutatók szerint a vadászó-gyűjtögető közösségek i. e. 12 800 és 11 400 között készíthették a véseteket, valószínűleg azért, hogy megjelöljék a vízlelőhelyeket. Összesen mintegy 60 sziklarajz került elő, amelyeken 130 féle állat – többek között tevék, szamarak, gazellák – ábrázolása látható, a Nefúd-sivatagtól délre, több helyszínen - írta a LADBible.
A legnagyobb rajzok hét láb (több mint két méter) magasak és nyolc láb szélesek voltak, sokuk pedig meredek, akár 40 méteres sziklafalakon helyezkedett el.
Az alkotóknak keskeny, lefelé lejtő párkányon kellett állniuk, így az egész képet nem is láthatták egyszerre. Mégis képesek voltak természetes hatású ábrázolásokat létrehozni
– mondta a kutatás vezetője, Maria Guagnin, a Sydney-i Egyetem régésze.
A rajzok különlegessége nemcsak a méretükben és kidolgozottságukban rejlik: bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a közösségek jóval korábban képesek voltak megtelepedni a sivatagi környezetben, mint ahogy azt eddig feltételezték. A szakértők szerint a tevék ábrázolása különösen árulkodó: több képen a hím állatok párzási időszakban láthatók, amely a nedves évszakhoz kötődik. Így a rajzok nemcsak művészeti alkotások, hanem térképként is szolgáltak, a vízgyűjtő helyeket jelezve az emberek számára.
Áttörés mutatkozik az orvostudományban.
Ma már sem járni, sem nyelni, sem beszélni nem tud.
Rekord méretű növekedést mutatott be a bolygó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.