
Embertelen: beinjekciózta a csecsemőket egy ápoló, többen meghaltak
Mások életüket megváltoztató sérüléseket szenvedtek.
Épphogy csak új járművet vett magának egy jászapáti férfi, máris komoly összeget kell kipengetnie rá. A fiatal jászapáti lakos egy békésnek hitt utcában él, a környék olyan, mint a sorozatbeli Lilaakác köz. Most azonban egy benzintolvaj tűnt fel és egyszerre több autós járművéből is kilopta az üzemanyagot.
Jászapáti egyik utcáját mindig is a béke szigetének hitték az ott élők. A Korong utcában mintha a Született feleségek sorozat meghittsége uralkodna. Nincsenek rosszarcú alakok, a lakók összetartanak. De ahogy a Lilaakác közben, úgy a Korong utcában is előfordul váratlan esemény: most egy benzintolvaj lépett színre, és rögtön akciózni kezdett…
Bármikor és bárhol is olvastak a Korong utcai lakosok valamilyen bűntényről – lopásról, betörésről, csalásról –, ők nyugodtan tudtak éjszakánként aludni, mert az ő utcájukat messziről kerülték a veszélyes figurák. Most azonban benzintolvaj csapott le rájuk!
B. János nemrég vásárolt magának egy új autót, és pechére a tolvaj az ő járművét szemelte ki magának. Szeptember 7-én, vasárnap reggel, amikor a volán mögé ült, váratlan meglepetés érte.
„Fél nyolc körül indultam volna a szokásos utamra, amikor az autóm egyszerűen nem akart beindulni. Megnéztem a motorteret, bikázással is próbálkoztam, de semmi! Átnéztem a gyertyákat, az olajszintet is ellenőriztem, mindent, amit ilyenkor lehet. Otthagytam a kocsit, mivel úgy voltam vele, majd délután jön a szerelő és ránéz. Először azt hittem, hogy az egész csak műszaki hiba…” – idézte fel János a Metropolnak.
Csakhogy kiderült: megrongálták a férfi autóját, nem is akárhogyan!
Amikor betoltam az autót a garázsba, akkor szúrtam ki a földön a benzinnyomokat. Lenéztem a jármű alá. Akkor láttam meg… valaki egyszerűen elvágta az üzemanyagcsövet. Reggel ugyan éreztem már a benzin szagát, de azt hittem, hogy csak a motor szívta meg magát
– árulta el János.
Az autó sérüléséről a férfi fotót is készített. Mutatjuk!
Később szembesült vele, hogy a benzintolvaj Jászapátiban nem csak nála járt. A békés kis utcában egy másik lakó is így járt. „Tőle 40 liter üzemanyagot loptak el!” – mondta a férfi elkeseredetten.
Jánost mélyen feldühítette, ami vele történt. Azonnal értesítette a rendőrséget, és a település Facebook-csoportjában is riadóztatott, hogy mindenki legyen résen. Úgy érzi, hogy most már jobban kell figyelnie mindenkinek az értékeire, ugyanis amíg nem kapják el az alakot (vagy alakokat), addig félő, hogy visszatér az egykor békés utcájukba.... „Fogalmam sincs, hogy ki lehet ez. Mi egy jó környéken élünk, itt még ajtót sem szoktunk zárni… Nagyon meglepett ez az egész, frusztrált vagyok, mivel az autómat most vettem 1 héttel ezelőtt és még eredetvizsgálatra is viszem, át kell íratni és most meg már erre is költenem kell” – zárta szavait János, széttárva a kezét.
Hogy ki lehet a tettes, egyelőre rejtély. Megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, folyik-e nyomozás, tudják-e már, ki volt a tettes.
„A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás miatt rendelt el nyomozást, mert szeptember 6-án 20 óra és szeptember 7-én 6 óra 30 perc között Jászapátiban egy személygépkocsi üzemanyagcsövét ismeretlen tettes elvágta és a járműből 20 liter benzint lopott el. Ugyanezen a napon néhány házzal odébb parkoló gépjárműből is hasonló módszerrel lopott el üzemanyagot az ismeretlen elkövető, aki ez esetben 40 liter gázolajat eresztett le az autóból. Mindkét cselekményt – így az egyesítés lehetőségét is – a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja” – közölte lapunkkal Sipos-Kácsor Andrea r. alezredes, sajtóreferens.
Mások életüket megváltoztató sérüléseket szenvedtek.
A kutyákat híresen erős kötelék fűzi a gazdáikhoz.
Ennek biztosan sokan fognak örülni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.