Szem nélküli árnyak látogatták meg a kisfiút, de felnőttként is gyakran követik - vajon mit akarhatnak?

Balázs kiskora óta más, mint a többiek. Olyanokat lát, amiket az átlagember nem. Kiskorában persze még fogalma sem volt arról, hogy amit átél, az nem mindennapi és még félelemmel sem párosult a szellemekkel való találkozás. Aztán idővel kezdett egyre ijesztőbbé válni a helyzet, amikor a gonosz szellemek a házban egyre furcsább jeleket hagytak maguk után. De vajon tényleg léteznek szellemek? Balázs szerint nagyon is!

Az egész még akkoriban kezdődött, amikor kiskorában pár évet Costa Ricában élt a családjával, onnan költöztek haza Magyarországra. Volt ekkoriban egy alak, aki szinte minden este meglátogatta Balázst. Nem bántotta, nem is szólt hozzá, csak állt az ablakban és nézte.

– meséli Balázs első emlékeit arról, amikor a titokzatos idegen meglátogatta.

Kis idő után a szüleinek is feltűnt valami, ugyanis Balázs rajzain időközönként megjelent egy fekete alak, aki a szobája ablakánál áll és akinek nincsen szeme vagy orra, csak szája van. Túl nagy jelentőséget azonban nem tulajdonítottak neki, gondolták, így működik a gyermeki fantázia.

A szellemek egyre közelebb merészkednek

Balázs következő emlékei már általános iskolás korából vannak, akkorról, amikor már Magyarországon éltek. Két esetet is elmesélt lapunknak.

Ez ezért is furcsa, mert a házban van még két másik fürdőszoba is, és ott nem folyt a víz. Ha valamilyen nyomáskülönbség okozta volna a jelenséget, akkor mindenhonnan ömlenie kellett volna a víznek, nem pedig csak abban a fürdőben, ami Balázs szobája mellett volt.

A következő élmény ennél jóval ijesztőbb. Éjszaka volt, Balázs az ágyában aludt, amikor arra ébredt, hogy nagyon furcsán hideg van a szobában. Kinyitotta a szemét és látta, hogy az ágy matraca megemelkedik, mintha eddig ült volna ott valaki, aki ebben a pillanatban állt fel. Ekkor kezdte komolyabban venni a jelenéseket és beleásni magát a természetfeletti világba.

Aki keres, az talál

Innentől kezdve Balázs elkezdte tudatosan figyelni a jeleket. Volt, hogy egy diktafont hagyott a szobájában éjszakára, amíg ő az osztálytársánál aludt. Másnap, amikor visszahallgatta, vérfagyasztó hangok szűrődtek ki a szerkezetből. "Nem emberi beszéd volt rajta vagy egyértelműen kivehető szavak, inkább susogás, vagy inkább úgy mondanám, hogy morajlás" – ecsetelte lapunknak Balázs. 

Balázs esténként szeretett futni menni a szabadba. Sokszor a határ felé, vagy épp a közelben lévő szőlőspincék felé vette az irányt. Ekkor tapasztalta először, hogy vannak helyek, amiknek hátborzongató kisugárzása van, mintha nem lenne egyedül. Időközben lett egy barátnője, neki sokat mesélt ezekről az élményeiről. Egyszer rávette, hogy hajnalban menjenek ki az egyik ilyen helyre, hátha a lány is érzékeli majd, amit ő is szokott. Pont így történt.

Balázs és barátnője végül befutott egy hátsó kertbe, oda pedig már nem követte őket ez az árny. 

Egy másik alkalommal a tóparton sétáltatott kutyát, természetesen este, amikor egy ponton megint érezte azt a bizonyos hidegséget. A kutya is elkezdett zavartan viselkedni, ezért úgy döntött, nem megy tovább, inkább visszafordul. Egész úton hazafelé az az érzése volt, hogy valaki követi. Amikor hazaértek, a kutya nem mozdult a kapuból, folyamatosan ugatta a bejáratot, mintha kint akart volna tartani valakit.

Az évek során Balázs számára összeállt a kép: azok a rejtélyes alakok, akik gyerekkorában rendszeresen meglátogatták, betartották az ígéretüket és valóban gyakran visszatérnek.