
Ez a csillagjegy a legkisebb kritikára is azonnal ugrik
Rendkívül érzékeny a negatív visszajelzésre.
Napi 10 perc – mindössze ennyi időre van szükség a betegség megelőzésére. A vastagbélrák a rák egyik legagresszívabb fajtája, de szerencsére lehet tenni ellene.
A vastagbélrák az egyik legagresszívabb rákfajta, a kialakulásához pedig nemcsak a genetika hanem az egészségtelen életmód is nagyban hozzájárul. Egy új kutatás szerint viszont elég akár naponta 10 percnyi erőteljesebb testmozgás is a betegség kialakulásának megelőzéséhez.

Akár egyetlen, 10 perces edzés is kiválthat olyan változásokat a vérben, amelyek segítenek a vastagbélrák elleni küzdelemben – vagy legalábbis erről árulkodik a Newcastle-i Egyetem tudósainak új kutatása. A szakértők laboratóriumi körülmények között megállapították, hogy a testmozgás gyorsan megváltoztatja a vér minőségét, ami hatással van a vastagbélrákos sejtekre.
A tanulmányban a brit kutatók vastagbélrákos sejteket tettek ki közvetlenül az edzés után begyűjtött emberi vérszérumnak, és megállapították, hogy a sejtek gyorsabban javították a DNS-károsodásokat, és lassabb növekedéssel összefüggő génaktivitási mintákat mutattak. A vérminták 30 felnőttől származtak, akik rövid, nagy intenzitású, 10-12 perces kerékpáros edzést végeztek.
Samuel T. Orange, a Newcastle-i Egyetem docense és a tanulmány egyik szerzője a Fox News Digitalnak nyilatkozott a megállapításaikról:
Az eredményeink azt mutatják, hogy a testmozgás gyors molekuláris változásokat vált ki a véráramban, amelyek közvetlenül hatnak a vastagbélrákos sejtekre, átalakítva a génaktivitást, és elősegítve a DNS-károsodások helyreállítását.
Az eredmények arra utalnak, hogy még a rövid ideig tartó tevékenység is hatásos lehet.
Minden mozdulat számít. A testmozgásnak nem kell órákig tartania, és nem kell az edzőteremben történnie
– tette hozzá Orange.
A kutató szerint az egyik legmeglepőbb eredmény az volt, hogy már egyetlen edzés után is erős biológiai reakció jött létre. A docens hozzátette, a testmozgás több mint 1000 gén aktivitását változtatta meg a vastagbélrákos sejtekben. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a hatást a véráramba kibocsátott, edzés által kiváltott molekulák, az úgynevezett exerkinek okozzák, amelyek kémiai hírvivőként működnek, és jeleket küldenek az egész testnek.
Minden edzés alkalmával olyan biológiai jeleket vált ki, amelyek támogatják az egészséget és a rákkal, a diabétesszel és a szívbetegségekkel szembeni ellenálló képességet
– mondta Orange. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a vizsgálatot laboratóriumban tenyésztett rákos sejtekkel végezték, nem pedig valódi betegeken.
A tanulmányban összesen 30 egészséges, 50 és 78 év közötti férfi és női önkéntes vett részt. Vérmintáikat arra használták, hogy a testmozgás által kiváltott jeleket a laboratóriumban tenyésztett rákos sejtekhez továbbítsák.
Ezeket az eredményeket most rákos betegeken is meg kell ismételni. Emellett jobban meg kell értenünk az ismételt edzésjelek hosszabb távú hatásait is
– mondta Orange.
A korlátok ellenére a kutató szerint az eredmények alátámasztják, hogy a testmozgás fontos szerepet játszik a vastagbélrák megelőzésében.
Amikor valaki átmozgatja a testét, és kissé kifullad, azzal minden alkalommal hozzájárul az egészsége javításához, és pozitívan befolyásolja testében a vastagbélrákhoz kapcsolódó biológiai folyamatokat
– tették hozzá a Fox News Digital cikkében.

Rendkívül érzékeny a negatív visszajelzésre.

C-vitaminban és gyulladáscsökkentőben is gazdag.

A Kos legyen türelmes, az Ikrek előnyre tesz szert.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.