
Csillagjegyek, akikből könnyen lesz sikeres vállalkozó a hobbijuk révén
Ők képtelenek csak szórakozásból űzni a hobbijaikat.
A túlélési esélyek a stádiumtól függenek. Már kisebb mennyiségeknél is kimutatható a rákkockázat növekedése.
A Daily Mail cikke szerint a túl forrón fogyasztott kávé és tea jelentősen növelheti a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát. Egy, a National Cancer Institute kutatói által végzett, félmillió embert vizsgáló tanulmány arra jutott, hogy aki naponta nyolc vagy több csészével iszik nagyon forró italt, annak akár 5,6-szor nagyobb eséllyel alakul ki nyelőcsőrák, mint azoknál, akik nem fogyasztanak ilyen italokat.
Már kisebb mennyiségeknél is kimutatható a kockázat növekedése. Napi négy csésze forró ital például 1,6-szoros rizikót jelent, míg a hat-nyolc csésze már 2,5-szeres esélyt hordoz. A nagyon forró italok esetében a napi négy csésze 2,5-szeres, a hat-nyolc csésze 4,8-szoros, a nyolcnál több pedig 5,6-szoros kockázattal járt. A kutatók hangsúlyozták, hogy a 65 Celsius-fok feletti italok „valószínűleg rákkeltőek az emberre”.
A forró italok okozta sejtkárosodás gyulladást idézhet elő a nyelőcsőben, amely idővel daganatképződéshez vezethet. Vincent Ho, a Western Sydney Egyetem gasztroenterológus docense így fogalmazott:
A nagyon forró italok nagy mennyiségű fogyasztása károsíthatja a nyelőcső nyálkahártyájának sejtjeit, és úgy vélik, hogy idővel ez rák kialakulásához vezethet. A károsodott szövetek ráadásul érzékenyebbé válnak más tényezőkre, például az alkoholra vagy a dohányfüstben található vegyületekre.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kockázat csökkentése érdekében érdemes hagyni lehűlni a kávét vagy teát, és inkább kisebb kortyokban inni.
Fontos időt hagyni arra, hogy egy nagyon forró ital lehűljön, és a kutatások kimutatták, hogy öt perc alatt az ital hőmérséklete 10–15 Celsius-fokkal is csökkenhet
– hangsúlyozta Ho.
A nyelőcsőrák veszélyessége abban is rejlik, hogy sokszor csak előrehaladott állapotban diagnosztizálják. Az Egyesült Államokban idén több mint 22 ezer új esetet jósolnak, és a betegség következtében több mint 16 ezren veszíthetik életüket. A túlélési esélyek a stádiumtól függenek: az I. fázisban a betegek 46 százaléka él még öt év múlva, míg a IV. fázisban ez az arány mindössze 5 százalék.
A szakértők egy 2018-as vizsgálatra is hivatkoznak, amely szerint az ideális fogyasztási hőmérséklet körülbelül 58 Celsius-fok, mert ez egyszerre biztosít kellemes ízélményt és minimálisra csökkenti a nyelőcső sérülésének veszélyét.
Ők képtelenek csak szórakozásból űzni a hobbijaikat.
Évtizedeken át kontroll alatt tartotta családját.
A férfi beismerte tettét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.