
Tömegkarambol történt a Kurta utcában, nagy a baj
Az érintett szakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
Humpy Wheeler 86 évesen vesztette életét.
Humpy Wheeler, aki a Disney Pixar Verdák című filmsorozatban Tex Dinoco hangját adta, a NASCAR világában is legendának számított, hiszen egy észak-karolinai versenypályát alakított át világhírű autóversenyzési célponttá.
Halálhírét augusztus 21-én csütörtökön közölték egy hivatalos nyilatkozatban, amelyben azt is elmondták, hogy természetes okok miatt hunyt el, békésen, szerető családja körében. Humpy a Verdák első részében és a harmadik filmben is Tex Dinocónak kölcsönözte a hangját. Tex egy aranyszínű Cadillac Coupe de Ville, jellegzetes bikaszarv formájú hűtődísszel az elején.
Humpy 33 éven keresztül segítette forradalmasítani a NASCAR világát, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a Charlotte Motor Speedway világszerte elismert versenyhelyszínné váljon – írja a DailyStar.
A sportikon halála után számos tisztelgés érkezett, köztük Jim France-tól, a NASCAR elnökétől és vezérigazgatójától.
Jim így emlékezett rá:
„Humpy Wheeler egy olyan látnok volt, akinek a neve egyet jelentett a sportágunkban a promócióval és az innovációval. A Charlotte Motor Speedway élén töltött évtizedei alatt Humpy a kreativitásával, merész ötleteivel és lankadatlan szenvedélyével teljesen átalakította a rajongói élményt.”
A megemlékezés így folytatódott:
„Erőfeszítései segítettek abban, hogy a NASCAR országos ismertségre tegyen szert, és hogy Charlotte-ot egy kihagyhatatlan versenyzési és szórakoztatóközponttá tegye. Nemrég emiatt kapta meg a NASCAR Hírességek Csarnokának rangos Landmark-díját a sporthoz nyújtott kiemelkedő hozzájárulásáért.”
Ez a díj azoknak jár, akik jelentős hatást gyakoroltak az autóversenyzés világára.
Az érintett szakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
A sztrókból felgyógyuló sportember maratonra készül.
Íme a részletek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.