
Gyász: Elhunyt Feleki Attila, "A pálya most elnémult"
Megható Facebook-bejegyzésben emlékeznek rá.
Hosszan tartó betegség után, 54 éves korában elhunyt Feleki Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa – közölte kedden a klub hivatalos oldalán.
A kozarmislenyfc.hu közleménye emlékeztet, hogy Feleki több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának "motorja és irányítója". Feleki vezetésével az elmúlt években fénykorát élte a kozármislenyi labdarúgás. A klub 2022-ben jutott fel a másodosztályba, egy évvel később osztályozóval maradt bent, a 2023/24-es idényben már az ötödik helyen zárt a Merkantil Bank Ligában, az előző szezonban pedig története legjobb eredményét elérve negyedik lett. A baranyaiak az új idényt 2 döntetlennel és 2 vereséggel kezdték, jelenleg a tabella 14. helyén állnak.
A pálya most elnémult…
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó betegség után elhunyt klubunk tulajdonosa, Feleki Attila.
Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert.
Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle…DE ÉRTE IS!
A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket!
Nyugodj békében, Elnök úr!
- olvasható a Kozármisleny FC Facebook-bejegyzésben.
Top hírek


"Orbán Viktor lehet Európa megmentője" – ezt gondolják a Háborúellenes Gyűlés résztvevői a kormányfőről
Miskolcon ismét tömegek gyűltek össze.

Lenyűgöző felfedezés: kiderült, mi rejtőzik az Antarktisz jégtakarói alatt
Egy új térkép fedte fel az Antarktisz eddig rejtett vidékét.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre