„Azt hittem, meg fogok halni” – Hátfájással kezdődött az édesapa rák elleni harca

Egy 62 éves apuka, Mart Roe hátfájással kezdte, de néhány hónapon belül már a halállal nézett szembe.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.07.10. 09:30
Módosítva: 2025.07.10. 13:45
vérrák rákdiagnózis túlélő

Mart elmondása szerint először csak kicsi, szurkáló fájdalmat érzett, ám ez gyorsan horrorisztikus kínokba csapott át. Lábai annyira elzsibbadtak, mintha békatalpakban járt volna.

A háziorvosa először csak vírusnak vélte a tüneteket. Fotó: freepik.com/Illusztráció

A háziorvosa először csak vírusnak vélte a tüneteket, de Mart hamarosan a mellkasától lefelé érzéketlenné vált. Egy MRI-vizsgálat után kiderült, hogy a hármas csigolyája eltűnt, és négy másik törött volt – azonnal kórházba kellett mennie. A diagnózis: gyógyíthatatlan vérrák, mielóma

Soha nem hallottam róla azelőtt. Pár könnycseppet is ejtettem, csak arra tudtam gondolni, hogyan mondom ezt el a családomnak

 – mondta Mart. 

2021-ben csontvelő-átültetésen esett át, amit súlyos fertőzések követtek: volt, hogy egyszerre volt Covidja, influenzája és RSV-je. 

Csak próbáltam pozitív maradni, és mindent lépésenként kezelni

– tette hozzá a férfi. Az immunrendszere a műtét után egy újszülöttével volt egyenértékű. Hetekig kórházban volt, de napjainkba már remisszióban van. A hátmerevítőjét 14 hétig kellett viselnie, és újra meg kellett tanulnia járni. Szörnyű helyzete miatt 10 kilót fogyott 9 nap alatt

Elkezdtem naplót vezetni: a testhőmérsékletemet, vérnyomásom, étkezéseim írtam le, hogy kontroll alatt tartsam a helyzetet

 – mesélte Mart, miután felépült.

2021-ben megkérte párja, Kayleigh kezét, 2023 májusában összeházasodtak. Most Dubajba tervezik a következő utat, Kayleigh 40. születésnapjára. Mart közben a Myeloma UK kampányarca lett, hogy mások felismerhessék a korai tüneteket. 

Egy rossz hátfájással mentem be, és azt hittem, meg fogok halni. Ma hálás vagyok minden reggelért, amit megélek 

– fogalmazott a Mirrornak.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.