
Egyetlen csípés okozta a bajt: tragikus hirtelenséggel hunyt el a családapa
Családját és barátait is sokkolta a halála.
Lilák voltak az ujjai és ajkai.
Holtan talált rá egy 8 éves lányra a nagypapája, miután a gyermek állítólag részt vett egy online, dezodoros kihívásban. A gyászoló család sürgős figyelmeztetést adott ki minde szülő számára.
A brazil Sarah Raissa Pereira de Castrót eszméletlenül, a kanapén fekve találták meg egy telefonnal és egy dezodorral a kezében. Lilák voltak az ujjai és ajkai, a mentők kétségbeesetten próbálták újraéleszteni, kórházba szállították, de ott három nappal később végleg feladta a harcot.
A rendőrség nyomozást indított, és kiderült, hogy a párnát, amelyen megtalálták, átitatta az aeroszolos spray.
Sarah gyászoló apja, Cassio Maurilio felhívta a figyelmet egy videóra, amely egy veszélyes kihívásra buzdítja a fiatalokat. Az újabb internetes őrületben az emberek izzadásgátlót permeteznek a bőrükre, ameddig csak bírják. Úgy gondolják, hogy Sarah azután halt meg, hogy belélegzte a gázt.
Van egy másik lányom, aki 13 éves, és mindig is nagyon közel állt Sarah-hoz, nagyon megrendült. Szóval erősnek kell maradnom, hogy segítsek neki, bár én is haldoklom, Sarah-val együtt
- idézi a gyászoló édesanya szavait a The Sun.
A rendőrök a tragédia utá lefoglalták a telefont, amelyet Sarah használt, hogy kiderítsék, ki készítette és osztotta meg a fiatal lány által látott videót.
Családját és barátait is sokkolta a halála.
Hatalmas sikerrel, a Szent István-bazilika előtti térről indult útjára Mága Zoltán Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című 100 állomásos jótékonysági koncertsorozata, amely immár a negyedik nagyszabású országos misszió folytatásaként valósul meg.
Családja csak később talált rá, de azonnal kimentették.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.