Egyszerű hasfájása volt a kislánynak: sokkoló, amit az orvosok közöltek az anyukával

A nő élete a feje tetejére állt.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2025.04.17.
betegség rák gyomorfájás diagnózis kórház kislány

Egy ötéves kislányt egyszerű gyomorfájással szállítottak kórházba, majd később a veserák egy ritka formáját diagnosztizálták nála. Mia Courtney kezdetben egy kórokozó miatt lett rosszul, de amikor a fájdalmai nem szűntek meg, az édesanyja, a 29 éves Molly tudta, hogy valami komoly baj van, és bevitte a sürgősségire.

Egyszerű gyomorfájással került kórházba a kislány, kiderült nagy a baj Fotó: Pexels

Az ultrahangvizsgálat során az orvosok egy 11 cm-es daganatot fedeztek fel Mia veséjén, és megerősítették, hogy az egy kettes stádiumú Wilms-daganat. A kislányt megműtötték, hogy a veséjével együtt eltávolítsák a daganatot, és most hat hónapos kemoterápia vár rá.

Mia gyomorfájdalmai elég erősek lettek. Rengetegszer előfordult már a múltban, de ez most más volt. Egyszerűen nem nézett ki túl jól. Teljesen megváltozott az életünk. Szeretném remélni, hogy Mia, mivel még olyan fiatal, egy nap újra normálisnak fogja érezni magát, de nekem, mint anyának, teljesen megváltozott a gondolkodásmódom. Soha többé nem leszek ugyanaz az ember, miután láttam, hogy min kellett keresztülmennie

- mesélte Molly.

A betegség közvetlenül 2024 karácsonya után jelentkezett, és ahogy Mia állapota romlott, a nő pedig bízott az anyai megérzéseiben.

Molly élete a feje tetejére állt, amikor egy gyermekorvos, ultrahangvizsgálatot rendelt el, amely egy nagy daganatot tárt fel. 2025 januárjában Mia elkezdte a kemoterápiát, hogy csökkentse a daganatot, mielőtt műtétre került volna sor. Egy hónappal később a gyermek átesett egy hétórás műtéten, amely sikeresnek bizonyult. Most még hat hónapig kell járni a kemoterápiára, hogy megakadályozzák a rák visszatérését.

A család pénzügyi támogatást és ajándékokat, például játékokat és csokoládét kapott a My Shining Star nevű nemzeti jótékonysági szervezettől, míg a kislány közeli barátja, a 32 éves Bronnie Milton a GoFundMe-n gyűjtést indított, hogy segítsen a szülőknek - írja a Mirror.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás