
Az űrhajós mindössze néhány percet töltött a űrben, majd nem sokkal ezután az életét tette kockára, hogy visszajusson a hajóra. Így zajlott az első űrséta napra pontosan 60 évvel ezelőtt!
Az első űrsétára 1965. március 18-án került sor a Voszhod–2-küldetésen. Alekszej Leonov szovjet űrhajós volt az, aki 12 percet töltött az űrben. A visszatéréssel azonban akadtak gondjai: az űrruhája tervezésekor (Berkut típusú űrruha) ugyanis nem vették figyelembe, hogy a belső nyomás hatására felfújódó szkafander nem fér majd be az űrhajó zsilipnyílásán keresztül. Leonov ezért egy kockázatos lépésre szánta el magát, és az űrruhából elkezdte leengedni a levegőt, ami az életébe is kerülhetett volna, de szerencsére sikeresen visszajutott az űrhajóba.
2018 óta minden év március 18-án ünnepeljük az újrahasznosítás világnapját, melyet az ENSZ 2018 októberében ismert el, és először 2019. március 18-án került megrendezésre. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés és a fenntarthatóság jelentőségére.
177 éve, a sikeres bécsi forradalom hírére. 1848. március 18-án Berlinben is kiéleződtek a politikai ellentétek, a berlini palota előtt összegyűlt tüntető tömeg és a katonaság között összetűzésre került sor. A forradalmárok elérték a katonaság kivonását Berlinből, IV. Frigyes Vilmos politikai amnesztiát adott, majd március 21-én összehívta a porosz országgyűlést, és proklamációt bocsátott ki a német egységről.
1889-ben ezen a napon hunyt el Rómer Flóris Ferenc művészettörténész, a magyar régészet atyja, aki a magyar régiségtudomány egyik megalapítója volt. A szabadságharcban kapitányi rangot szerzett. Festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és alapító tagja a Magyar Történelmi Társulatnak. Mint elkötelezett kutató, bejárta az országot, valamint Európa nagy részét. Az egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon.
Bánky Vilma (eredeti nevén Koncsics Vilma) színésznő, a némafilmek egyik legnagyobb magyar sztárja 34 éve, 1991. március 18-án hunyt el. Ő volt az első színész, akinek megtervezett, tudatos „márkabevezetési” kampányt szerveztek 1925-ben.
Méghozzá 1850. március 18-án. Első elnöke Valero J. Antal selyemgyáros, alelnöke Hild József építész volt. 1852-től Pest-budai Kereskedelmi és Iparkamara néven képviselte a kereskedelem és ipar érdekeit a törvényhozásnál, a kormánynál és a hatóságoknál;
valamint áru- és vámalkuszvizsgákat szervezett.
A koponyeg.hu szerint kedden szikrázóan napos, friss időre van kilátás. Reggel országos fagy várható, délután is csak 9-10 fok körül alakul a hőmérséklet.
Március 18-án, kedden üzemkezdettől március 22., szombat üzemzárásig egy felújítás miatt a 183-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti az Üllői út megállót Szemeretelep vasútállomás felé. A járat az Üllői út–Losonc utca–Kassa utca–Honvéd utca útvonalon közlekedik, és megáll a 950-es éjszakai járat Honvéd utca megállójában. Emellett éjfél és hajnali négy között ismét nem jár majd a 6-os villamos, helyette pótlóbusszal lehet majd közlekedni ezen a vonalon.
A Magyar Nemzeti Múzeum Újkor textilgyűjteménye őrzi azt a fekete ruhaderekat, amit a hagyomány szerint egykor Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza viselt. A beszédes ruhadarab emléke egy legendás szerelemnek és egy vészterhes korszaknak. Egyszerre mesél veszteségről és újrakezdésről. Az előadást Kollár Csilla, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa tartja. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a jegy megváltásával lehetséges – olvasható az esemény leírásában.
Íme a legdurvább ukrán korrupciós botrányok!
Ilyen volt a régi tömegközlekedés Budapesten!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre