
35 éve történt a magyar kohászat legnagyobb balesete –13-an vesztek oda
1990. március 3-án hidrogénrobbanás történt az Ózdi Kohászati Üzemekben. Ez volt a hazai kohászat legnagyobb tragédiája. Mutatjuk, mi történt azon a sajnálatos napon!
Így történt az ózdi kohászati baleset
A reggeli órákban, nem sokkal műszakkezdés után hidrogénrobbanás történt az Ózdi Kohászati Üzemekben, napra pontosa 35 évvel ezelőtt. A halálos balesetben tizenhárom ózdi, illetve a város környéki kohász vesztette életét. A tragikus napon az Ózdi Kohászati Üzemek Folyamatos Acélművében az öntésre váró vasúti kocsin lévő üst, az erre a célra készített betontartály felett állt, melynek szerepe az volt, hogy ha az üst várakozás közben a benne lévő folyékony vastól kilyukadna, abba folyjon. Ez esetben így is történt. A tragédia azért következett be, mert a tartályban lévő víztől felrobbant. Az elhunytakat 1990. március 20-án a Gyári temetőben egy közös vállalati megemlékezés keretében búcsúztatták el – írja a Borsod24.
Az elhunytak névsora:
- Lőkös György (lakatos, 33 éves)
- Tugyi László (áthúzó kocsikezelő, 40 éves)
- Tóth Tamás (szálöntő, 37 éves)
- Nyíri Péter (üstkemence-kezelő, 27 éves)
- Németh Károly (szálöntő, 28 éves)
- Pomázi Lajos (villanyszerelő, 45 éves)
- Deme Barnabás (lakatos csoportvezető, 39 éves)
- Oláh Antal (szálöntő, 33 éves)
- Serfőző Miklós (villanyszerelő, 19 éves)
- Barta Béla (lakatos, 40 éves)
- Farkas István (üstkemence-kezelő, 24 éves)
- Kormos Géza (szálöntő, 43 éves)
- Kokk György (villanyszerelő, 39 éves)
Ezen a napon született az Aranycsapat egyik tagja
Hidegkuti Nándor labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja 1922. március 3-án született. 1934-ben kezdte a labdarúgást az Újlaki FC-ben, majd 1940-től a Gázművek, 1943-tól az Elektromos, 1945-től a Herminamezei AC, majd 1946-tól 1958-ig az MTK 68-szoros válogatott játékosa volt. 1952-ben az olimpiai bajnok, 1954-ben a vb-ezüstérmes csapat tagjaként játszott. 1959-től az MTK, a Fiorentina, a Mantova, a Győr, a Tatabánya, a Spartacus és a kairói National edzője volt, Dubajban is dolgozott két évig.
A telefon feltalálója is ezen a napon született
Alexander Graham Bell skót születésű amerikai fizikus, a siketoktatási rendszer kidolgozója 1847. március 3-án született Skóciában. Ő volt az első gyakorlatban is hasznosítható telefon szabadalmaztatója 1876-ban és egyben a National Geographic Society egyik alapító tagja és második elnöke is.
Magyar sakknagymester is született március 3-án
Maróczy Géza mérnök, sakknagymester, sakkolimpiai bajnok 155 évvel ezelőtt született Szegeden és 1951. május 29-én hunyt el Budapesten. A chessmetrics módszer teljesítmény-számításai szerint 1904 és 1907 eleje közt a világ legjobb játékosa volt.

Három helyen tart ma véradást a Vöröskereszt
- 12:00–17:30 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
- 7:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 11:00–17:00 óra között pedig a WestEndben (1062 Budapest, Váci út 1–3.)
Napos lesz a mai idő
A koponyeg.hu előrejelzése szerin hétfőn változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék csak kis valószínűséggel fordulhat elő. Az északi szél helyenként megélénkül. Hajnalban –7 és 0 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, míg kora délután 5 és 11 fok között alakul a maximum.
Megint nem közlekedik majd a 6-os villamos
Március 3., hétfő, 23:59-től március 4., kedd, 4:00-ig karbantartás miatt a 6-os villamos nem közlekedik. A kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhatunk, ami a Széll Kálmán tér M felé a Margitsziget / Margit híd megállóban nem áll meg.
Top hírek


Online verte át áldozatait a nyíregyházi nő - Csaknem 40 sértett maradt a megvásárolt termék nélkül

A levegőben indult meg a szülés – utasok segítettek világra hozni a babát
Nyaralásból hazatérő mentősök segítettek az édesanyának.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre