
Gulácsiéknál egyre nagyobb a kétségbeesés, a süllyesztő fenyeget
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
A magyar válogatott labdarúgó elárulta, miként érzi magát, ugyanakkor a negatív kommenteket sem hagyta szó nélkül.
Szoboszlai Dominik nevét aligha kell bárkinek is bemutatni. A 24 éves magyar labdarúgó-válogatott azóta rendszeres szereplője nem csak a sport- de bulvárlapoknak is, hogy a Liverpool 2023-ban leigazolta őt. Gyerekek, férfiak, nők ezrei követik mindennapjait. Sokan úgy vélik, ő lehet az új Puskás Ferenc. Mindezt úgy, hogy ő nem szeretne ebből a szempontból a legendára hasonlítani. Azt akarja ugyanis, hogy a jövőben hozzá hasonlítsák majd inkább a tehetségeket, és azt mondják majd valakire: „az új Szoboszlai”.
A hírnév árnyoldalaként azonban ott vannak azok az árgus szemek, amelyek nem hagynak figyelmen kívül semmit. Most például új frizurája és megjelenése miatt aggódnak érte a rajongói, pedig a Vörösök nyolcasa jelenleg úgy érzi, minden sínen van az életében:
Úgy gondolom, hogy most kiegyensúlyozott az életem a fociban és a magánéletemben, minden téren. Úgyhogy jelen pillanatban úgy van most minden, ahogy nekem az szimpatikus, és szeretném
– közölte a Spílernek adott exkluzív interjúja során.
Nyilatkozata ráadásul azok után érkezik, hogy nemrég menyasszonyával egy csodás párizsi luxushotelben járt, amit azon magyar hölgyek rendkívül irigykedve néztek, akik a világ legszebb férfijának tartják őt. A bókok sora mellett azonban természetesen kritikák hada is éri, mint a legtöbb hírességet. Sokan ugyanis nem látják, hogy a fényűző élet mögött milyen kemény munka áll. Ez azonban a magyar világsztárt nem zavarja:
Nem tudsz mindenkinek megfelelni. Nem is akarok. Ez vagyok én.
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
Katrina Vianna gyönyörű kék ruhában mutatta meg magát.
Fenyő Noah nagy lépés előtt áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre