
„A nagymamám is azt akarja, hogy találjam meg!” - Eltűnt örökségét keresi Bianka, lehet, hogy nálad van
Értékes karkötőt keres Bianka.
Az elhunyt férfi a családjától kapta ajándékba az utazást.
Szívszorító jelenetek játszódtak le egy nyaralás során a Kanári-szigeteken. A 70 éves Leslie Green ugyanis nem sokkal azután, hogy megvacsorázott a feleségével, Julie-val a négycsillagos Occidental Jandia Playa üdülőhelyen, annyira rosszul lett, hogy szirénázó mentőautó szállította őt kórházba. A szeretett családfő kómába esett, és néhány héttel később életét veszítette a helyi kórházban. A vizsgálatok szerint kedvenc étele, a carbonara okozta a tragédiát.
Leslie a lányaitól kapta ajándékba a kanári-szigeteki utat a kerek születésnapra, azonban senki sem számított rá, hogy egy jó nevű hotel éttermében szalmonella- mérgezést fog szenvedni a nyugdíjas férfi. Az utazás 8. napján, október 9-én – mint előtte minden este – a szálloda éttermében vacsorázott a házaspár, mely úgy döntött, az igen népszerű carbonarás tésztából rendelnek. A beszámolók alapján azonban egy langyos fogást hoztak ki nekik, ami szalmonellás volt. A mérgezéstől mindketten rosszul lettek, ráadásul Leslie állapota gyorsan kritikussá vált. Kezdetben hasmenéssel küzdött, majd a kiszáradástól tartva kórházba szállították, ám az állapota nem javult. A fertőzés szövődményei brutálisak voltak, veseelégtelenséget, tüdőgyulladást és szepszist kapott Leslie, és kómába került. Négy hétig küzdöttek a férfi életéért, azonban november 4-én – miután már nem volt remény a felépülésére – lekapcsolták az életfenntartó gépekről.
Az elhunyt felesége, Julie, aki nyugdíjas ápolónő, így emlékezett vissza:
Hamar rájöttem, hogy ez komoly és nem csak egy 24 órás rosszullét, ami elmúlik. Néhány nappal később már kórházban volt a férjem, rá egy hétre én is bekerültem. Nekem szerencsém volt, mert bár nagyon rosszul voltam, nem kerültem olyan állapotba, mint Leslie. Szörnyű volt látni őt a kórházban az elmúlt napokban. Olyan gyengének nézett ki, én pedig tehetetlennek éreztem magamat. Nem gondoltam, hogy el kellene búcsúznom Leslie-től, és látnom, ahogy elszáll belőle az élet...
– mondta fájdalmával küzdve a gyászoló feleség a Mirrornak. A nő arról is beszélt, hogy az ételeik hidegek voltak, a csirkehús pedig nem volt eléggé megsütve. A nyaralásuk során ráadásul többször is észrevették, hogy a szakács keveri a régi alapanyagokat a frissekkel, hogy ne derüljön ki, szinte lejárt szavatosságú ételeket fogyasztanak. Emellett a személyzet kézmosásának hiányára is felhívta a figyelmet a nő.
Leslie-vel rengeteg tervünk volt még a nyugdíjas éveinkre, de úgy érzem, hogy átvertek minket, és a lehető legbrutálisabb módon vették el tőlünk őt. A legkevesebb, amit megérdemlek, azaz igazságszolgáltatás és a válaszok, hogy miért. Még mindig nem tudom felfogni, hogy együtt mentünk nyaralni, de Leslie már sosem jön haza
– zárta sorait a nő, aki ügyvédet fogadott, és jogi harcot indított az üdülőhely ellen, hogy másoknak ne kelljen átélnie ehhez hasonló tragédiát.
Értékes karkötőt keres Bianka.
Budapest ostroma súlyos következményekkel járt.
Sem Brüsszel, sem Ukrajna nincs tisztában a realitásokkal, mégis kötik az ebet a karóhoz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre