
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Idén is formabontó vizualitással jelentkezik a Tűz és fény játéka Magyarország születésnapján.
Idén is formabontó vizualitással jelentkezik a Tűz és fény játéka Magyarország születésnapján. Az idei esemény nem csupán hagyományainkat, de a modern technológia vívmányait is reflektorfénybe állítja. A rendezvény augusztus 20-án, 21 órakor veszi kezdetét, és egy több mint 5 kilométer kiterjedésű látványtérben, megszámlálhatatlan fény- és pirotechnikai elemmel, valamint innovatív drónshow-val varázsolja majd el a közönséget a Duna-part mentén.

Idén is feledhetetlen élményben lesz része azoknak, akik részt vesznek a Szent István Nap rendezvénysorozat csúcspontját jelentő tűzijátékon. Negyvenötezernél is több pirotechnikai effekt koreografált robbanása hozza majd létre a páratlan hatást: tűzmozsarak, kartácsok, rómaigyertyák, kométok, görögtűz, bombetták és szikraszökőkutak gondoskodnak majd a lélegzetelállító látványvilágról. A tűzijáték mellett idén is lesz drónshow, melyben a pilóta nélküli repülőeszközök a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit jelenítik majd meg.
A több mint öt kilométernyi látványtéren, a Duna-part bármely pontján állva közel azonos vizuális élményben részesülhetnek majd a látogatók.
Visszatér a tavalyi tűzijáték narrátoraként megismert öreg pásztor (Körtvélyessy Zsolt), aki ezúttal a Szent István király megkoronázása utáni időket regéli el, beleértve az államalapító uralkodásának kiemelkedő eseményeit, a halála utáni zavaros időket, az Árpád-házi királyok korai éveit és Szent László király csodás tetteit. Az Ugron Zsolna által írt történetben az öreg pásztor elmesélésében felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijáték-show hat tételét, és ezt Elek Norbert kifejezetten erre az alkalomra szerzett zenei kompozíciója tesz teljessé. Hallhatjuk továbbá Pápai Erikát is a műsor keretében.
Európa legnagyobb tűzijátékának látványtervét ezúttal is a nemzetközi szinten elismert szakember, a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó készítette, míg a művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás dolgozták ki, akik már 6 hónapja a Szent István-napi rendezvény előkészítésén munkálkodnak.
Az alkotókkal készített exkluzív videó az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthető meg:
Érdekes számadatok:
A Szent István Nap programjaival kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.