
Robbanás történt a bevásárlóközpontban, halottak is vannak – Megrázó videó
A tragédia miatt sürgős kivizsgálást rendeltek el.
„Olyan megoldás született, ami az előremutató célok mellett a budapestiek érdekeit is figyelembe veszi!”
„A lomtalanítás kérdésében az a döntés született, hogy a kerületek dönthetnek arról, hogy 2027. január elsejéig a háztartások évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat.”
– írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A budapesti Fidesz elnöke hozzátette: „Mi mindig a budapestiek szemmagasságából közelítjük meg a munkát. A mi elkötelezettségünk, hogy az itt lakók érdekeit soha ne engedjük lesöpörni az asztalról. Ezért egy olyan megoldás született, ami az előremutató célok mellett, a budapestiek érdekeit is figyelembe veszi!”
Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: Karácsony Gergely főpolgármester már a MOHU első javaslatát elfogadta volna, amikor mi már egy hónapja jeleztük, hogy a javasolt új lomtalanítási rendszer így nem elég jó a budapestieknek. Miután jeleztük az elégedetlenséget a javasolt rendszerrel, mind a MOHU, mind az Energiaügyi Minisztérium nyitott volt az egyeztetésekre. A keddi megbeszélést követően a budapestiek érdekeit érvényesítő megállapodás született – összegezte az eredményeket Szentkirályi Alexandra. A döntés szabadsága tehát a kerületeké.
A lomtalanítás terén életbe lépő változásokról ITT írunk részletesen.
Íme Szentkirályi Alexandra frissen közzétett videója a témában:
A tragédia miatt sürgős kivizsgálást rendeltek el.
Mutatjuk hol és milyen változásokra kell számítani!
Illegális információkkal keresett sok pénzt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre