Újabb csalás áldozata lett egy állat tulajdonosa. A kétségbeesett gazdi rengeteg pénzt fizetett ki a csalóknak.
Felháborító: újabb csalással verik át a gyanútlan embereket a csalók. A pofátlan pénzlesőket semmi sem tántorítja vissza, legutóbb egy menhely nevével is visszaéltek a haszonszerzés érdekében. A csalók több tízezer forintot szereztek a kétségbeesett állattulajdonostól. A csalásra maga a menhely is felhívta a követők figyelmét, hogy többen ne essenek áldozatul.
Még a hét elején, január 20-án elveszett séta közben a kutyám. Több internetes platformon segítséget kértem a megtalálás érdekében, melyen a telefonszámom is látható volt. Ám sajnos senki sem látta a kutyát azóta
– számoltak be a történtekről a menhely közösségi oldalán.
Pár nappal később este 7 magasságában egy magántelefonszámról hívták fel a szomorkodó állattulajdonost. Az állították az Állatbarát Alapítványtól vannak és érdeklődtek, hogy megtalálták-e a kutyát.
Mondtam, hogy nincs meg. Ezután elmondta, hogy szeretné elkérni a kutya csipszámának az utolsó 4 számjegyét, majd utána az elsőt is. Ezek megadása után megkértek, hogy meséljem el, hogy hogyan tűnt el a kutya, mert neki erről jegyzőkönyvet kell írnia. Lediktáltam
– részletezte.
A telefonáló ezután közölte, hogy a kutyát valaki bevitte a menhelyre, viszont a bal hátsó lába megsérült, levált a porc és meg kellett műteni.
Azt mondta a kutyát csak akkor tudja átadni, hogyha a műtéti költséget fedezem, átutalom a számlájukra, majd a beérkezése után egyeztetett helyszínen a kutyát átadja és aláírva a jegyzőkönyvet is
– folytatta.
Miután a kétségbeesett gazdi elutalta az összeget a „menhely” nem kereste többet és a telefonszámon sem tudta őket elérni. Az Állatbarát Alapítvány arra kéri a követőit, hogy ne dőljenek be a csalóknak:
Először is, nem hívunk senkit magánszámról. Másodszor, talált kutya esetén első a csipolvasás és a gazda értesítése. Ha nem élet-halál vagy hatalmas szenvedés kérdése, nem nyúlunk a kutyához, amíg nincs meg a gazda. Normális alapítvány soha nem csinálna olyat, mint a fent leírtak. Igen, a gazda is kérhetett volna képet, bizonyítékot, de ne ítélkezzen senki, akinek még nem tűnt el kutyája!
– magyarázta a menhely.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre