Kiakadtak a szülők és a kutyások, amikor meglátták, hogy a Tabánban, közel a játszótérhez, ott, ahol a kutyákkal is sétálni szoktak, öt tiszafát ültetett a főváros. A mérgező fa termése miatt egyszer már kis híján tragédia történt egy óvodában.
Az rendben van, ha fásítják a környezetet a fővárosban, de az már sokkal kevésbé, ha nem nézik meg jól, mit hová ültetnek! – hívta fel a Metropol figyelmét egy olvasónk. Elmondta: a Tabánba öt tiszafát ültettek nemrég, aminek a bogyója mérgező. Ráadásul a mérgező tiszafák bogyója piros színű, így azt a kisgyerek, vagy az állatok könnyen gyümölcsnek nézik és megkóstolhatják, ami akár halálhoz is vezethet.
A Metropol munkatársai a helyszínen győződtek meg róla: valóban tiszafa csemeték virítanak nem messze a játszótértől, éppen ott, ahol a kutyások is rendszeresen elmennek. Hogy mi célból ültetett most öt közönséges tiszafát a Főkert egymás közvetlen közelében a Tabánban, az rejtély. Ami viszont tény, hogy ezeknek a növényeknek gyakorlatilag nincs olyan része, amely ne lenne mérgező!
Ennek a Magyarországon egyébként őshonos tiszafafélének, vagyis a tiszafának a mérgében megtalálhatók:
A Wikipedia azt írja, hogy még a növény elhervadt vagy szárított levelei is mérgezőek! Olyannyira, hogy kellő mennyiségben akár egy lovat is képes kifektetni ez az ártalmatlannak tűnő növény, amely gyakorlatilag bármilyen háziállatra életveszélyes. Nem beszélve a gyerekekről!
Hát ezt nem tudtam, de marha jó, mondhatom! Akkor minek rakják éppen ide őket?
- lepődött meg egy fiatalember, akinek a kutyája éppen a Tabán frissen ültetett tiszafáinak tövét szagolgatta. Amint megtudta a gazdája, milyen fa ez, természetesen azonnal elvitte onnan az ebet, miközben megköszönte a figyelmeztetést.
Nagyjából 30 méterre onnan, ahol úgy gondolták, a legjobb helyen lesznek a mérgező tiszafák, található egy játszótér is.
Ha egy gyereket felügyelet nélkül engednek le a játszótérre vagy a szülő egy pillanatra nem figyel, könnyen a szájában köthet ki a tiszafa termése.
A közönséges tiszafát dísznövénynek ültetik, na de éppen a főváros egyik legnépszerűbb parkjának kellős közepére, az itt sétáló házi kedvencek és a karnyújtásnyira játszadozó gyerekek közé? Még időben szólunk, mielőtt baj lesz!
Nem ez lenne az első eset, hogy kis híján végzetes tragédiát okoz egy rossz helyre ültetett, mérgező termésű fa. Március 20-án ugyanis egy pilisborosjenői óvodához riasztották a mentőket, miután több gyerek is megette az udvaron található fa mérgező termését. Az eset után többen rosszul lettek és hánytak. Szerencsére nem történt tragédia, a gyerekeket hamarosan kiengedték a kórházból, de ha nem veszik időben észre, nagyobb baj is lehetett volna.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre