
Látó János, az őrült, szektás, nőgyűlölő, „önjelölt” próféta is ott lesz az álhírgyártók találkozóján!
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Vesekárosodást és listeria fertőzést is elkaphatunk.
Bár napjainkban szinte mindenki használ már mikrohullámú sütőt, jó, ha tudod, hogy vannak olyan ételek, amiket a szakértők szerint nem szabadna újramelegíteni a mikróban, ha már egyszer kihűltek fogyasztás után. Így ugyanis kockáztatod a vesekárosodást, az E. coli vagy éppen a listeria fertőzés kialakulását. Sok ételt ugyanis a baktériumok melegágyává teszel a melegítéssel.
A LadBible lap dietetikusa, Harini Bala osztotta meg gondolatait arról, hogy mi az a három tiltólistás étel, amelyeket sose melegíts mikróban.
A szakértő szerint a spenót tartalmaz egy oxálsav nevű anyagot, amelyet nyersen fogyaszthatunk, de ha felmelegítjük, akkor „kristályosodhat” és mérgezővé válhat. Ráadásul a nem megfelelő minőségű spenóttól elkaphatjuk a liszteriát is.
Ez nem kifejezetten étel, de egy gyakran fogyasztott, és népszerű ital, amihez szintén igénybe vesszük általában a mikrót. A szakértő szerint az újramelegített tea sem jó ötlet, mert bármilyen szunnyadó baktériumot aktívvá változtathatunk így.
Harini szerint a főtt rizs a kihűlésekor Bacillus cereust tartalmaz, amely egy tipikusan zöldségekben előforduló baktérium, a spórái pedig hőállóak. Tehát ha felmelegítjük, nem öljük meg a baktériumokat. Ezek miatt pedig hányás, hasmenés és hasgörcs is ránk törhet.
De van egy megoldás erre a problémára. Újra felmelegíthető, ha a főzés után maximum két órán belül a hűtőszekrénybe kerül a rizs, egy légmentesen záródó edényben. De ha reggel megfőzi a rizst, és este rakja csak be a hűtőbe, majd másnap fogyasztja, akkor nagy a Bacillus cereus kialakulásának lehetősége
– zárta sorait a dietetikus. A rizzsel kapcsolatban még elterjedt betegség név is a „sült rizs szindróma”. Az ebben az állapotban szenvedőknek ugyanis károsodnak a belső szerveik és rosszabb esetben a szervek leállása is bekövetkezhet.
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Ezt neked is látnod kell!
Figyelembe lehet venni Látó János vallomását?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.