
Elindul az országos Mézes Reggeli program, itt vannak a részletek!
Az iskolákat és óvodákat érintő program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezése.
Már a születésének pillanata előtt megpecsételődött egy kisangyal sorsa. Szülei mindössze egyszer ölelhették magukhoz, amikor már biztos volt a vég.
Egy kisfiú olyan betegséggel született, ami miatt a bőre olyan érzékeny volt, hogy a szülei nem érinthették meg egészen a halála előtig.

Az orvosok észrevették, hogy Jade várandóssága alatt, hogy az átlagosnál kisebb a babája, mert kromoszóma-problémái lehetnek. Lee és Jade felkészültek egy Down-szindrómás gyermekre, de arra nem gondoltak, ami rájuk várt.
Jade nyolc és fél héttel korábban, július 24-én, 9.08-kor adott életet Uzziah-nak, aki 1,3 kg-ot nyomott. Farfekvésben született és a nyaka köré volt tekeredve a köldökzsinórja. Születése után pedig epidermolysis bullosával (EB), egy ritka és súlyos bőrbetegséggel diagnosztizálták.
„Gyakorlatilag közölték velünk, hogy gyermekünk meg fog halni, és semmit sem tehetünk ellene. Egészen a születéséig fogalmunk sem volt róla. Az első dolog, amit tettünk, hogy rákerestünk a Googlen” – mesélte a gyászoló apuka, Lee, majd hozzátette: „A kisfiunk pillangóbőrrel született, nem volt szabad megérintenünk, amíg meg nem halt”.
Azonnal inkubátorba került, és lélegeztetőgépre kapcsolták. A szülők foltokat fedeztek fel Uzziah karján, lábán és nyakán. A jobb hallójárata is hiányzott. Állapota súlyossága miatt Uzziah-nak elzáródtak a belei és a torka, amit meg kellett volna műteni. A Bowman családnak azt mondták, hogy Uzziah-nak junctional EB-je van, az állapot egyik legsúlyosabb típusa, és valószínűleg nem fogja túlélni.
Az orvos szívszorító döntést hozott, és úgy döntött, hogy nem végzi el a műtétet, mivel a hasonló esetekben nulla százalékos volt a túlélési arány. Ehelyett Uzziah-t 10 nap után kivették az inkubátorból, kötött kék sapkát és takarókat kapott, hogy melegen tartsák és védjék a bőrét és szülei akkor először és utoljára a karjaikba vehették.
Két héttel később, augusztus 7-én halt meg, és szeptember 4-én helyezték örök nyugalomra. Lee azt mondta, ha van üzenete bármely szülőnek, akinek EB-s gyermeke van, az az lenne, hogy töltsenek minden időt és becsüljenek meg minden pillanatot vele.

Az iskolákat és óvodákat érintő program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezése.

Az érintettek hallgatással ismerték be a korrupciót.

További 14 élelmiszerrel egészül ki a lista.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.