
Szijjártó Péter: Miért nem lépett még semmit az Európai Bizottság Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt?
Fontos kérdést feszeget közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt? - tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy Magyarország már több mint egy hete Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Bizottság fellépését az ügyben.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hiába két uniós tagország energiabiztonságának veszélyeztetése, hiába az EU-Ukrajna társulási megállapodás kristálytiszta megsértése, Brüsszel hallgat.
Véleménye szerint ennek két oka lehet: az Európai Bizottság annyira gyenge, hogy képtelen érvényt szerezni két tagállam alapvető érdekének egy tagjelölttel szemben, vagy nem is Kijevben, hanem Brüsszelben találták ki az egészet, nem is az ukrán kormány, hanem az Európai Bizottság akarta, hogy zsarolják meg a két békepárti, fegyverszállításokat elutasító országot.
Az Európai Bizottságnak és személyesen Ursula von der Leyen elnöknek azonnal színt kell vallania: Brüsszelből kérték-e az olajszállítás tiltását Kijevtől? S ha nem, akkor miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság?
- tette fel a kérdést Szijjártó Péter.

Top hírek

Horrorbaleset: Tűzgolyó robbant fel a liftben, teljesen összeégtek az utasok
Mindent lángok vettek körül.

Lemértük Budapest egyik legnagyobb kátyúját - nem akartunk hinni a szemünknek
Újra az autósokat bünteti Karácsony Gergely.

Fejszével, őrült módjára akart rátörni feleségére, hátborzongató, amit tervezett
Bezárkózva hívta a rendőrséget a feleség.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre