Neki köszönhetjük az első családi fotóinkat: 170 éve született a bankárból lett fotós-feltaláló

Bárki számára elérhetővé tette a fotózást, és többek között köze volt a celluloidfilm piacra dobásában is. Éppen 170 évvel ezelőtt született a Kodak atyja, aki teljes vagyonát eljótékonykodta.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.12.
Módosítva: 2024.07.12.
ez lesz ma Kodak fotó

Ezen a napon született George Eastman

A Kodak atyja 1854. július 12-én látta meg a napvilágot. A húszas éveiben még bankárként dolgozott, majd egy hosszabb utazásra készülve szeretett bele a fényképezésbe. Három év alatt az otthoni laboratóriumában megalkotta az úgynevezett nedves üveglemez helyett a szárazlemezt. Zselatinréteggel bevont találmányát szabadalmaztatta Angliában és az USA-ban is, majd felmondott a banknál, és megalapította saját kis vállalatát Rochesterben. 1888-ra kifejlesztette a papíralapú tekercsfilmet és hozzá egy egyszerű kamerát: a Kodakot 25 dollárért már bárki megvehette és elkezdhetett fotózni. Miután a celluloidfilmet is feltalálta egyik vegyésze, a Kodak töretlen szárnyalásba kezdett, 1932-re már 10 ezer ember dolgozott a cégnél. Az örök agglegény Eastman 77 éves korában öngyilkos lett, nem tudta elfogadni, hogy fájdalmas gerincbetegsége tolókocsiba kényszerítse. Búcsúlevelében azt írta: megtette, ami a dolga volt. 75 milliós vagyonát teljes egészében jótékonysági célokra fordította.

Germany,-,Oct,27,,2023:kodak,Funsaver,Disposable,Camera,And,Kodak eldobható fényképező gép fényképező film
A Kodaknak hála bárki kipróbálhatta a fotózást – Fotó: VGV MEDIA / Shutterstock

Ez a férfi egy nádcsónakkal átszelte az óceánt

Thor Heyerdahl norvég utazó 54 évvel ezelőtt, 1970. július 12-én egy vitorlás nádcsónakkal átszelte az óceánt. Ezzel az expedícióval azt szerette volna bizonyítani, hogy az ókorban is volt lehetősége az embereknek az óceán átszelésére. Hét társával kelt útra, a csónakjukat pedig az andoki indiánok készítették a Titicaca-tó partján, papiruszsásból. Marokkóból Szafi kikötőjéből indultak. Az út 6100 kilométer volt, 57 napig tartott, és szerencsésen megérkeztek Barbados szigetére. Az út során a résztvevők hivatalosan is dokumentálták a tengeri szennyezés mértékét, amit az ENSZ megbízásából mintákkal támasztottak alá.

Érkeznek az e havi nyugdíjak

A nyugdíj érkezésének napja általában a folyó hó 12. napja, kivéve, ha ez a nap hétvégére esik, mert ilyenkor előbb utalják a járandóságot. Ebben a hónapban a pénz most pénteken megérkezik a nyugdíjasok számlájára, kivéve azokat, akik nem bankszámlára kapják az ellátást, hanem a postás hozza nekik. Ők a postától kapott, úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napokon juthatnak hozzá a pénzükhöz – olvasható az Államkincstár weboldalán.

A mai napon érkeznek a júliusi nyugdíjak. 

A hét egyik legmelegebb napja lesz a pénteki

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint pénteken csupán kevés felhő zavarja a perzselő napsütést, nem lesz csapadék. 35-40 fokig melegszik a levegő. Szombaton viszont már gyakran növekedhet meg a gomolyfelhőzet, és délutántól zápor, zivatar is előfordul. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. 35 fok körüli országos kánikula valószínű.

Tilos lesz megállni az V. kerület bizonyos részein

A rendőrség tájékoztatása szerint egy delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest V. kerületében. Tilos megállni 2024. július 12-én 8 órától július 13-án 19 óráig az Apáczai Csere János utcában a hotel előtt, július 13-án 7 órától 15 óráig pedig a Balassi Bálint utca Olimpiai park felőli oldalán a Markó utca és a Stollár Béla utca között.

Tovább zenél Budapest

A Zenélő Budapest projekt keretein belül pénteken is lesznek ingyenes koncertek a fővárosban. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban július 12-én fellép a Jazzissimo, a Műcsarnokban pedig Klasszikusok Jazz feldolgozásban koncert lesz pénteken a Zenélő Budapest kamaraegyüttesének közreműködésével. Szombaton 16 órakor és 16.30-kor Hangulat koncertek lesznek ugyanitt, vasárnap pedig Népszerű klasszikusokat adnak elő az oszlopcsarnokban. További részletek a koncertekkel kapcsolatban itt olvashatók.

Világpremierre készül az Intim Torna Illegál Sziámiékkal

Két együttes, két koncert, több mint három óra – és mégis egy előadás! Miután újjárendezte sorait az Intim Torna Illegál, különleges kísérletbe kezd: egy koncert erejéig összebútoroztak a Sziámi Andfriens együttessel, méghozzá úgy, hogy egy újfajta mixet kevernek. Július 12-én este hattól Óbudán, a Kobuci Kertben lehet megnézni a koncertet.

Szombaton lesz 101 éves a világ leghíresebb felirata

1923. július 13-án készült el az ikonikus Hollywood felirat, vagyis éppen 101 éve. A szöveg eredetileg „Hollywoodland” volt, de az utolsó 4 betűt az 1949-es felújítás alkalmával eltávolították.

Isten éltesse Rubik Ernőt

Rubik Ernő építész, játéktervező, a bűvös kocka feltalálója most szombaton ünnepli a 80. születésnapját. A Rubik kocka atyja 1944. július 13-án született Budapesten. Egy Kossuth-díj és a legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Szent István rend (2014) tulajdonosa, amellett, hogy ő alkotta meg a Rubik kockát. Eleinte egy 2×2×2-es kockát szeretett volna megalkotni. Az első problémába akkor ütközött, amikor nem tudta, hogy hogyan lehetne úgy összeállítani ezt a kockát, hogy mind a három tengelye körül elforgatható legyen. Rubik először gumigyűrűkkel próbálta egymáshoz rögzíteni a kis kockákat, de ez így nem sikerült, mivel egy idő után a gumiszalagok elszakadtak, Majd mágnesekkel próbálkozott, de úgy meg könnyen szétesett a kocka, ezért a problémát úgy oldotta meg, hogy a kockaelemeket olyan alakúra faragta ki, hogy azok az alakjuknál fogva tartsák össze magukat. Ez volt a Rubik kocka őse.

Rubik Ernő
Isten éltesse Rubik Ernőt! Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / AFP

Harrion Ford 82 éves lett

Harrison Ford amerikai színész 1942. július 13-án született Chicagóban. Az 1960-as években a Columbia szerződtette Hollywoodban. 1966-tól filmezett, majd abbahagyta, és ácsként dolgozott. 1973. óta újra filmezik. Legismertebb filmjei: Csillagok háborúja, A birodalom visszavág, Szárnyas fejvadász, Az elveszett frigyláda fosztogatói, A Jedi visszatér, Indiana Jones és a végzet temploma, Dolgozó lány, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Ártatlanságra ítélve, Az elnök különgépe, Temetetlen múlt.

70 éve hunyt el Frida Kahlo mexikói festőművész

Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón azt állította magáról, hogy magyar származású, a mexikói forradalom tiszteletére 1910-ben jelölte meg a születési évét, holott valójában 1907-ben született. Gyermekbénulás, majd baleset következtében sokszor operálták, rendszeresen festett ágyban fekve. Jóval idősebb, festőművész férjével, Diego Riverával viharos kapcsolatban éltek. Frida többségében a témán túlmutató önarcképeket festett, férjénél ismertebb és sikeresebb művész lett. A második világháború idején egyre aktívabb közéleti szereplést vállalt, belépett a Kommunista Pártba. Állapota súlyosbodott, lábát amputálták, acélfűzőt hordott, állandó fájdalomban élt. 47 éves korában bekövetkezett halálakor nem zárták ki, hogy öngyilkos lett.

A fotón Frida Kahlo és férje látható – Fotó: Máté Krisztián

Óbudán jógázók éjszakája lesz szombaton

Július 13-án az óbudai Esernyős hangulatos udvarán és termeiben harmadik alkalommal kerül megrendezésre a méltán népszerű Jógák Éjszakája. A 18 órától egészen éjfélig tartó, hagyományteremtő eseményen – mely az idén 10 éves Esernyős születésnapi programsorozatának része – élő zenei aláfestéssel, lampionok fényei alatt és természetesen óbudai jógastúdiók oktatóinak vezetésével jógázhattok annyit, amennyit csak szeretnétek. A programon a részvétel ingyenes.

Szombaton lesz a Libegők Éjszakája is

A Libegők Éjszakáját immár kilencedik alkalommal rendezik meg. Idén négy helyszínen, a Mátra és a Bükk mellett a Zempléni-hegység és a Budai-hegység libegői is várják az érdeklődőket július 13-án, szombaton. A BKV a Zugligeti Libegővel csatlakozik az országos rendezvényhez. Július 13-án 17 órától éjjel 1 óráig lehet libegőzni a János hegyre.

Vasárnap lesz 114 éve, hogy megszületett a legismertebb rajzfilmek készítője

William Hanna amerikai rajzfilmkészítő 1910. július 14-én született. Társával, a szintén világhíres Joseph Barberával 1957-ben alapították meg közös stúdiójukat, a Hanna-Barberát, melynek számos rajzfilmklasszikust köszönhet a világ. Első híres rajzfilmjük a Tom és Jerry volt, amely még filmvásznon aratott hatalmas sikert. De ők készítették a Frédi és Bénit, azután következett a Jetson család, majd Scooby-Doo, a nyolcvanas években pedig a Hupikék törpikék, a Foxi Maxi, a Maci Laci és a Flúgos futam is.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás