Nem lesz ez a főpolgármesterség olyan nagy öröm, Karácsony Gergely most felkötheti a gatyáját!

Durva csatározások helyszíne lehet a fővárosi közgyűlés, ráadásul az előző öt évben sikerült a csőd közelébe kormányoznia a fővárost. A főpolgármester októbertől lesz bajban igazán.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.07.15.
Módosítva: 2024.07.16.
Kiszelly Zoltán fővárosi közgyűlés Karácsony Gergely működés Budapest

Karácsony Gergely felkötheti a gatyáját, úgy tűnik, októbertől nem lesz elég az üzengetés meg önfényezés, kemény munkára volna szükség, amit már most, a nyáron el kell kezdeni. A közgyűlés új összetétele miatt ugyanis kritikus időszak következik a Városházán. A Fővárosi Közgyűlés, ezáltal pedig Budapest működésképtelenné válhat, miután a rendkívül töredezett Fővárosi Közgyűlésben a pártoknak egyfajta kompromisszumot kell kötniük ahhoz, hogy Budapest működőképes maradhasson – fejtette ki Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója. 

Karácsony Gergely súlytalan főpolgármesterré válhat – Fotó: Metropol

Miután a Közgyűlésben három párt alkot majd kisebb – LMP–Zöldek, MKKP, Párbeszéd–ZÖLDEK–DK–MSZP –, kettő pedig nagy – a Fidesz és a Tisza – frakciót, Kiszelly Zoltán szerint Karácsony Gergelynek két lehetősége maradt, hogy felülkerekedjen a pártok töredezettsége adta helyzeten. A politológus úgy véli, a leginkább kézenfekvő megoldás az lehet, hogy a főpolgármester nyáron előkészít egy paktumot, amelynek segítségével megegyezik a nagyobb frakciókkal és politikai arcvesztés nélkül elfogadtatja velük a város érdekében fontos javaslatokat. A másik lehetőség a konszenzuskeresés után jöhet. 

EP2I9789
Kiszelly Zoltán: csapdahelyzetben van Karácsony Gergely – Fotó: Teknos

Ez egy konfliktusos stratégia, ami azon alapul, hogy a közgyűlésben két nagy tömb van, az egyik a Fideszé, a másik pedig a Tisza Párté, Karácsony pedig egy különálló pozíciót vesz fel és a terveit a budapestiek érdekeiként próbálja beállítani. Ebben az esetben a főpolgármesternek egy kezdeményező szerepet is fel kell vállalnia, és folyamatosan merész ötletekkel kell előrukkolnia

 – mondta el a Ripostnak Kiszelly.

Valós csapdahelyzet 

Karácsony mindenképpen szorult helyzetben lesz a politológus szerint.

A fővárosi közgyűlés egy miniországgyűléssel ér fel, és egy laboratóriumnak tekinthető, ami 2026-ig mintázhatja az országos politikát. Ebben van a valódi csapdahelyzete Karácsonynak, ugyanis a közgyűlésben helyet foglaló pártok között elemi ellentétek vannak.  A 2026-ig tartó politikai kommunikáció pedig megnehezíti, hogy a közgyűlésben látványos összeborulások vagy állandó szövetségek alakuljanak ki

– mutatott rá a Századvég politikai elemzési igazgatója, aki úgy ítéli meg: „ha Karácsony képes lesz tető alá hozni egy paktumot akár úgy, hogy egy tiszás és egy kormánypárti főpolgármester-helyettesnek is helyet ad, akkor ezzel ő saját magát helyezné konszenzusos pozícióba, illetve ellehetetlenítené mindkét pártot, amelyek ezt követően nem lesznek képesek konfliktusos politikát folytatni a fővárosban".

A szavazatok újraszámlálása után is Karácsony maradt a befutó, egészen kis különbséggel – Fotó: Lakatos Péter

A Tisza Pártnak a fővárosi közgyűlésben betöltött szerepéről Kiszelly Zoltán azt mondta: nagy kérdés, hogy folytatják-e azt a stratégiát, hogy mindenkitől elkülönülve politizálnak, vagy pedig igyekeznek majd összefogni másokkal. Jelenleg úgy tűnik, a Tisza párt egyenlő távolságra akar maradni a többi párttól, ám nem lehetetlen, hogy egy ilyen nagy kompromisszumos ajánlatot elfogad. 

Karácsonnyal csak az nem tud együttműködni, aki nem akar – szerinte

Mint ahogy korábban megírtuk, ismét Karácsony Gergelyt hirdették ki a főpolgármester-választás győztesének, az érvényes szavazólapok újraszámlálását követően 293 a szavazatkülönbség Karácsony és az LMP–Zöldek jelöltje, Vitézy Dávid között. Ugyanakkor az Nemzeti Választási Bizottság hivatalos közlése sem biztos, hogy végleges. Hiszen az eredmény ellen ugyanúgy lehet a Kúriához, majd az Alkotmánybírósághoz fordulni, ahogyan korábban is. 

Karácsony áldozati pózba vágta magát a megmérettetés alatt, mindenkit megsértett – Fotó: Ripost

Karácsony mindkét újraszámolás hírére és az NVB legutóbb kihozott eredményére ugyanúgy reagált, mint általában: áldozati pózba vágta magát és ijedtében összevissza megvádolt mindenkit. Az NVB hivatalos eredményhirdetését követően közösségi oldalán ismét azzal hergelte követőit, hogy fantáziadús vízióit hangoztatta. Posztjában szólt arról, hogy büntetik a várost, titkosszolgálati eszközök bevetéséről beszélt, politikai megrendelésre végzett házkutatásokról és játszmázásról értekezett, majd hajmeresztő kijelentést tett: „politikai komisszároknak” nevezte az alkotmánybírákat. Karácsonynak gyakorlatilag egy épkézláb mondata nem volt a bejegyzésében, ugyanakkor azzal zárta azt, hogy vele csak az nem tud együttműködni, aki nem akar, majd jelezte, hogy a következő hetekben sok egyeztetés következik az új közgyűlés előkészítése érdekében.

Hát arra szükség is lesz.

 

 

 

 

A dosszié további cikkei








Top hírek





Hírlevél-feliratkozás