
Gulyás Gergely: A hazánkat ma kell megvédenünk, mert holnap már késő lesz
Aki még nem tette, menjen el szavazni!
Az áldozatok életét már nem lehetett megmenteni.
Borzalmas tragédia történt az Egyesült Államok egyik leghíresebb nemzeti parkjában, a Grand Canyont is magába foglaló Canyonlandsben.

Az utóbbi napokban (csak úgy, mint kis hazánkban) az USA több államában is elviselhetetlen hőség tombol, többek között Arizonában, Kaliforniában és Oregonban. Emellett nagy a forróság az Utah államban található Canyonlands Nemzeti Parkban, amely magába foglalja többek között a Grand Canyont és a Death Valley-t is. A térség a kánikula ellenére is népszerű turistacélpont maradt, ahol az óvatlan kirándulók nagyon hamar bajba kerülhetnek.
A tragédia pedig most be is következett, ugyanis a helyi rendőrség közlése szerint egy 52 éves apát és 23 éves lányát holtan találták, miután elfogyott a vizük. A hőmérséklet árnyékban több mint 37-40 Celsius-fok között volt, és hőségriadó van azóta is érvényben. Úgy tudni, a Green Bayből érkező páros eltévedt, elfogyott a vizük, és emiatt kiszáradtak.
Nem ez volt az első ilyen eset a Grand Canyonnál, majdnem egy évvel ezelőtt egy 55 éves kiránduló vesztette életét itt, miután rosszul lett, eszméletét vesztette, majd meghalt – emlékeztet cikkében a Foxnews.

Aki még nem tette, menjen el szavazni!

Magyarország sorsa egy szavazaton is múlhat!

Erre hívta fel a figyelmet a Fidesz budapesti elnöke.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.