
Fia születésnapján vesztette el a fél karját az édesanya
Még jobbá akarták tenni a bulit, majd megtörtént a baj.
A nőnek elege lett a pofátlan tolvajból.
Egy Reddit-felhasználó vicces történetet osztott meg az olvasókkal, amelyben leírja, hogyan állt bosszút a tolvaj szomszédján. A szomszédja ugyanis el szokta lopni a nő megérkező csomagjait, a lopás áldozata ezért kreatív módon vett elégtételt.
A 29 éves nő elmondása szerint a lakása épületébe új lakó költözött, egy 30 év körüli nő, vele szembe. A szomszéd barátságtalannak tűnt, hangosan beszélt a folyosón, állandóan magas sarkúban kopogott a parkettán és ellenséges aura vette körbe.
Az új szomszéd beköltözése után a nő észrevette, hogy a csomagjai gyakran eltűntek. A csomagokat kiszállították, de mire hazaért, azok eltűntek az ajtaja elől.
Körülbelül egy hónappal a beköltözése után észrevettem valami furcsát. Amikor online megnéztem a csomagjaimat, akkor azt írták, hogy ki van szállítva, de amikor haza értem, sosem találtam őket az ajtóm előtt. Nem voltak drágák, egy könyv, kutya játék, krémek.
Egy véletlen folytán azonban megoldódott a rejtély. A nő otthon dolgozott és hallotta a futárt. A nő várt öt percet, majd kiment az ajtaja elé, hogy bevigye a csomagot, de a doboz már nem volt az ajtaja előtt. Pont akkor csukódott be a szomszédja ajtaja, vagyis a szomszéd a futárt meghallva azonnal kiment, hogy begyűjtse más csomagját.
A 29 éves nő tesztelni akarta az elméletét, hogy a másik nő lopja a rendelt tárgyait. Kis méretű, mozgásérzékelő kamerát szerelt fel és egy nagyon olcsó fülbevalót rendelt, hogy megnézze, most is eltűnik-e a tárgy.
A csomag két percig feküdt az ajtaja előtt, mielőtt a szomszéd ellopta azt. A bizonyíték birtokában a nő vicces tervet eszelt ki. Mókás dolgokat kezdett rendelni, hogy feladja a leckét a szomszédjának.
Három héten keresztül minden nap érkezett csomagom, ezek voltak benne: csillám bomba, egy hamis terhességi teszt, amely mindig pozitív eredményt mutat, egy »élő tücskök« címkével ellátott doboz, egy konfettit kilövő csomag és egy könyv amelynek címe: »Úgy döntöttél, hogy sugar baby leszel«.
A meglepő csomagoktól nagyon ideges lett a tolvaj, de nem mondott semmit, csak kerülte a szemkontaktust. Valószínűleg az épületben élő lakók közül többen is panaszkodtak a tolvajra, ezért a folyosóra kamerát szereltek fel, azóta senki csomagja nem tűnt el – írja a Unilad.
Még jobbá akarták tenni a bulit, majd megtörtént a baj.
A miniszterelnök vasárnap levélben fordult a Digitális Polgári Körök tagjaihoz. Több erős kijelentést is tett.
Beindult a baloldali álhírgyár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.