
Meztelen fotókkal követelt szexet diákjától a kívánós tanárnő – mégsem küldik börtönbe
Most született meg az ítélet.
Kiderült, mihez kezd Karikó Katalin könyve jogdíjaival.
Karikó Katalin Áttörések – Életem és a tudomány című, már kilenc nyelven elérhető kötete a 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott tényirodalmi könyveként Libri Irodalmi Díjat hozott a Nobel-díjas magyar biokémikusnak. A vakcina anyja pedig már döntött is a kötetből befolyó milliós jogdíjak sorsáról.
A világhírű tudós önéletrajzi kötetének tiszteletdíjaiból 20 ezer dollárt (7,4 millió forint) meghaladó összeget ajánlott fel az Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárnak, mely ünnepélyes keretek között Örökös Könyvtári Tag címet adományozott Karikó Katalin számára – írja a Szegedi Tudományegyetem honlapja.
„Örülök, hogy itt láthatóan színvonalas munka folyik. Ezért gondoltam, hogy a könyvem Jogdíjaiból származó bevételeket felajánlom az egyetemi könyvtárnak. Így aztán, ha az olvasók még több könyvet vásárolnak, akkor még több pénz érkezik a könyvtárnak is” – mondta a világhírű tudós. S ha már könyvtár, Karikó Katalin elárulta, gimnazistaként az egyetemista nővére vendégeként járt az Országos Széchényi Könyvtárban, hogy anyagot gyűjtsön a dolgozatához, melyben arról írt, hogy a '70-es évekhez képest milyen lesz az ezredforduló. „Nem jöttek be a jóslataim, de érdekes volt megismerni, miként működik a könyvtár.”
Most született meg az ítélet.
A hatóságokat is megrázta, amit a helyszínen találtak.
A rendőrök tagadják a vádakat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.