
Verőcei hajóbaleset: Daniella holttestének megtalálása után ismét Budapesten van a szállodahajó
Hétfőn este nyolc óra után ismét magyar vízre lépett a Heidelberg, az a szállodahajó, aminek orrába tíz nappal ezelőtt, Verőcénél csapódott bele egy szemből érkező motoros nyolc utasával.
A Pesti alsó rakparton, az Erzsébet és a Szabadság híd között, két másik szállodahajóhoz kötve látható a Dunán ringatózó Heidelberg. Orrán már nyoma sincs annak a szörnyű ütközésnek, amit a gyors motorcsónakkal való találkozás hagyott rajta május 18-án, szombaton. A Heidelberg Pozsonyból indult hétfőn este nyolckor és reggel 7.14 perckor már Pesten kötött ki. Átlagsebessége 20 km/h volt az úton. Ez egyben a hajó csúcssebessége is. Budapestre érve a Műegyetem magasságában fordult meg és feljebb a Fővám tér közelében kötött ki. Menetrendszerint érkezett meg utasaival, akik napokkal korábban Passauból indultak. Ez a Heidelberg szokásos útja, amióta a Rajnáról áthelyezték a Dunára.

Az utolsó áldozat
Véletlen egybeesés, de tény, hogy a hétfői, pozsonyi indulás perceiben jelentette be a BRFK, hogy megtalálták a baleset hetedik áldozatának, B. Daniellának a holttestét Dunakeszi magasságában. A szállodahajó ezek után indult Budapestre és a baleset óta először járt magyar vizeken.

Ez történt a baleset után
A szombat ( május 18. ) éjjeli baleset után a Heidelberget vasárnap ( május 19. ) reggel Komáromnál megállították majd csak aznap este tíz után folytathatta útját. A baleset másnapján, vasárnap (május 19.), tehát 8 napja készült fotón jól látható, hogy a kék orr részen akkor számos sérülést szenvedett és előtűnt a hotelhajó korábbi, piros színű festése is. Maga a hajó 2004-es gyártásakor még teljes fehérségben pompázott, azóta kétszer is átfestették.

Komáromból némi késéssel és őrizetbe vett kapitánya nélkül előbb Pozsonyba indult, majd Bécsbe, Linzbe, Kremsbe és Passauba ment.
Átvizsgálását és gyors javítását vélhetően, a szokásoknak megfelelően Linzben végezték.
Top hírek


Így áll most a hazai lakáspiac - kijöttek a friss számok
30 százalékkal nőhet az átadott új lakások száma idén.

Nagy erőkkel keresik - egy pécsi egészségügyi intézményből tűnt el a fiatal lány
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre