
„Még mindig fáj a hiánya” – szívszorító vallomást tettek Madeleine McCann szülei
Szomorú 17. évforduló ez a szülők számára.
Még mindig nem tudni, hogy pontosan mi történt a kis Madeleine McCann-nel. A kislány 2007. május 3-án tűnt el, amikor a családjával és kistestvérével Portugáliában nyaralt. A szülők vacsorázni mentek, és mire hazaértek, a kis Maddie sehol sem volt.

A szomorú évforduló kapcsán a gyermek szülei, Kate és Gerry McCann egy megható posztot tettek közzé a közösségi médiában, amelyben elmondták, hogy lányuk hiánya még mindig fáj.
17 éve, hogy Madeleine-t elvették tőlünk. Nehéz kimondani ezt a számot anélkül, hogy hitetlenkedve ráznánk a fejünket. Bár sok szempontból szerencsések vagyunk, és most viszonylag normális és élvezetes életet élhetünk, ugyanakkor ez a bizonytalanság még mindig nagyon nyugtalanító. A hiánya még mindig fáj
– áll a szülők bejegyzésében, amelyben hozzáteszik, hogy az emberek támogatása tartja bennük a lelket, és ennek köszönhető az is, hogy nem adták fel, és bíznak abban, hogy egyszer és mindenkorra megnyugtató választ kapnak a történtekre.
2024 áprilisában Maddie 20 éves lett volna – emlékeztet cikkében a The Sun.

Top hírek

Fénybe borult Budapest: karácsonykor mutatja meg igazán szép arcát a főváros
Ünneplőbe öltözött Budapest.

"Behívtak, hogy búcsúzzak el a kislányomtól" - Sára, sérült kislánya miatt találta meg a hivatását
Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.

„Hírességeknek segítek kapcsolatba lépni a halottakkal - négy jele van annak, ha egy elhunyt szerettünk üzenni próbál”
Az ismert médium megosztotta tapasztalatait.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre