Zuhanyzás közben rázott az áram… Életveszélyes ház Józsefvárosban, Pikó Andrásék hagyták lerohadni a Kőris utcai épületet





Tető- és vakolatdarabok is potyognak az épületről, mégsem újíttatta fel a baloldali kerület.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.04.21.
Módosítva: 2024.04.21.
józsefváros életveszély Pikó András

Hajszálon múlt az egyik lakó élete, amikor éppen kilépett az ajtón a lakásából és egy óriási vakolatdarab zuhant le elé. Egy másik lakó szintén lakása ajtaján lépett ki, őt az unokája húzta vissza az utolsó pillanatban, így megúszta, hogy egy sor tégla essen a fejére, vakolattal együtt. Életveszélyes állapotok keserítik meg a Kőris utcai épületben élők mindennapjait, ami leginkább egy rossz hangulatú túlélőtáborra hajaz…

Az erkélyt a szentlélek tartja, ahogyan az elmozdult téglákat is / Fotó: Metropol

„Azt szeretném kérni Pikó András polgármestertől, vagy valamelyik városvezető képviselőtől, hogy egy hétre költözzön be a Kőris utca 3/B-be, és élje át azokat a dolgokat, amit mi mindennap átélünk. Nem szeretünk itt élni, mert nem vagyunk biztonságban. Amiatt sem, hogy a ház műszaki állapota életveszélyes, és amiatt sem, hogy hajnalban, például 02.30 órakor drogosok rugdossák a kaput. Reggelente úgy megyünk munkába, hogy kerülgetjük az emberi ürülékeket és a drogszemetet” – panaszolta a Metropolnak Tóth Károlyné, aki azt is megmutatta, hogy mennyire óvatosan kell kinyitni a kukák fedelét, nehogy megüsse az embert az áram a kikandikáló, régi vezetékek miatt. Vagy azt, hogy a lakásfalak vizesek, vagy hogy az eső végigfolyik a külső falon eresz híján…

A ház vegyes tulajdonú, kerületi önkormányzati bérlakások és magántulajdonú lakások is vannak benne. Néhány bérlő korábban megvette a lakását, azóta ők 25 ezer forintos közös költséget fizetnek egy bizonyos felújítási alapba, hogy majd egyszer – ha összegyűlik annyi pénz –, az önkormányzat felújítsa a házat. Ám nem történik semmi…

A dúcgerendák is elmozdultak, gyerekfej méretű lyuk van az egyik mellett… A lakás fölötti részről leestek téglák. Az önkormányzat megjavíttatta, de a bérlőnek rossz ajtót szerelt be a baleset után. Azóta is fordítva nyílik… / Fotó: Metropol

A baloldali polgármester személyesen sosem járt a Kőris utcai épületben, amelyet az önkormányzat nem újított fel riasztó állapota ellenére. Toldozgatással-foldozgatással próbálkoznak, de a lakók szerint ez is túlzó kifejezés a városvezetés érdektelenségére utalva. Bár a bejáratnál számtalan tábla jelzi, hogy mi mindent csinált az épületen az önkormányzat, az elkeseredett lakók erre csak a vállukat rántják meg, mondván, a fele sem igaz. Az egyik önkormányzati tábla például a gázhálózat felújítását hirdeti, 2023-ból. A lakók viszont azt mesélték, hogy azt évekkel korábban Sára Botond csináltatta meg, 2023-ban csak egy meghibásodás miatti szivárgást javított a Pikó-féle városvezetés, és ezt nevezik gázhálózat-felújításnak… 

A lakók elkeseredettek / Fotó: Metropol

Rázott az áram tusolás közben

Minden zuhanyzásnál rázott az áram, bejelentettük, nagyon nehezen hitték el nekünk. De végül elhárította a problémát az önkormányzat, és kiderült: a pincében átvizesedtek a régi vezetékek. Itt nem biztonságos élni, nem a saját életünket féltjük, hanem a rokonainkét, unokáinkét” – mesélte Tóth Károlyné, aki szintén átesett az energikus „élményen”.

A körfolyosót aládúcolták, a kő sok helyen eltört, a ház pedig süllyed, így a gerendák kifordultak / Fotó: Metropol

A lakókkal együtt felszólítjuk a Józsefvárosi Gazdálkodási Központot, hogy mérjék fel az épület műszaki állapotát és hárítsák el az életveszélyt. Legutóbb az előző fideszes városvezetés tette ezt meg, hiszen akkor volt erre a épületre felújítási elképzelés. 2019 óta, amióta Pikó András irányítja a kerületet, fű sem nőtt, megállt az idő gyakorlatilag. Mert tisztán látszik, hogy bár évek óta aládúcolták a folyosót, bármikor leszakadhat. Ez nem megoldás

– mondta Kecskeméti László, a Fidesz–KDNP képviselő-jelöltje. A kerület korábbi vagyongazdálkodási igazgatója hozzátette: „Pikó András, saját bevallása szerint az ország legjobb bérlakásprogramját tudja magáénak. Szakmai szemmel is azt gondolom, ez egy nagy humbug. Egy látványpékség, ahol a süteményeknek keserű az íze, mert a valóság is elkeserítő.” 

Kecskeméti László szerint a Pikó-féle városvezetés a pénzt saját holdudvarának kifizetésére fordítja, a haverok zsebét tömi ahelyett, hogy valóban a bérházakkal és lakásokkal foglalkozna / Fotó: Metropol

Sára Botond idejében 5-6 milliárd forintot fordított az önkormányzat társasházi felújításokra, most ennek töredékével veri a mellét a baloldali városvezetés, és csak pusztulnak az épületek, benne pedig tönkremennek a lakók. Ezért vissza kell hozni a korábbi finanszírozási, pályázati formákat, mert csak így tud fejlődni Józsefváros” – hangsúlyozta a fideszes politikus.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás