
Egy erdőben találták meg holtan a hollywoodi sztárt
A haláleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Egy hete kezdték el keresni Cole Brings Plentyt, aki egy családon belüli erőszakhoz köthető incidensbe keveredett. Most egy erdős területen találtak rá holtan az amerikai Kansas államban.
Egy magára hagyott járműről érkezett bejelentés, így derült fény a tragikus eseményre
– mondta el a helyi seriffhivatal nyomozója.

A 27 éves férfi eltűnését még a hét elején jelentette a családja, miután nem jelent meg egy üzleti találkozón, a mobiltelefonján pedig nem tudták őt utolérni. Az eset azután vett váratlan fordulatot, hogy kiderült: a rendőrök egy nő segélykiáltásaira vonultak ki egy lawrence-i helyszínre, ahol térfigyelő kamerák rögzítették, amikor Brings Plenty távozott, és elhajtott a városból autójával. Ezt követően riasztást adtak ki a területi szerveknek, és a letartóztatását tervezték.
A színész több sorozatban is szerepelt, de ismertségét elsősorban az 1923 című amerikai westernsorozatnak köszönhette – emlékeztetett a Variety.
Top hírek


Kiderült, mi köze Karikó Katalinnak a Marslakókhoz
Érdekes helyen bukkant fel a Nobel-díjas kutatóbiológus.

Édesanyja először nem hitt neki: 10 éves kislány talált rá a rendkívül ritka fajra
"Hamarosan átköltöztetjük!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre