![](https://cdn.metropol.hu/2024/07/Cjygf8SaqhJETGwmy53Wwh_zXF70wXIBxaAPBT17MGo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwMzQzYTBlYjFlMTRhMmNhNTRkODU0MTljNjA1ODYx.png)
Tragédia: barátnőjére bízta kisbabáját, mire hazaért, félholtan talált rá
Az anya sokkot kapott.
Itt vannak a részletek a NASA-tól a megállíthatatlan objektumról.
Állítólag egy 134 méteres aszteroida közeledik a Föld irányába. Az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala ugyanis pontos méretet közölt a 2024 BD7 azonosítójú objektumról, mely 2024. március 19-én, kedden halad el a kék bolygó mellett.
A NASA tájékoztatása szerint a 134 méteres 2024 BD7 azonosítójú aszteroida 7,21 millió kilométerre halad majd el a Föld mellett.
Idén márciusban egyébként több nagyméretű aszteroida is elhaladt a Föld mellett. Március 4-én a 128 méteres 2024 EA, március 12-én a 107 méteres 2015 FM34, illetve március 16-án a 76 méteres 2024 CJ8 azonosítójú objektum haladt el a bolygónk mellett – ezek közül az első 5,26 millió, a második 7,42 millió, míg a harmadik 6,61 millió kilométerre.
Az anya sokkot kapott.
A nő már hiába kereste a férjét, holtan talált rá.
Gyilkosság miatt indult nyomozás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre