
Így vásárolhatsz az ünnepek alatt - még 24-én is lesz nyitva néhány üzlet
Ezeken a napokon nem lesznek nyitva az üzletek az év végén.
Rendesen meglepődtek a mentősök.
Nemrég éppen egy budapesti buszon utazott egy 90 körüli hölgy, mikor egy hirtelen fékezés miatt fejsérülést szenvedett. Mivel arra gyanakodtak, hogy esetleg agyrázkódást szenvedett, ezért a mentősök kórházba szállították – aztán olyasmi történt, amire minden bizonnyal senki sem volt felkészülve.

A körülbelül 50 kilós, a sérülése ellenére mosolygós asszonynak nem akármit rejtett a ridikülje, ugyanis az értékleltár elkészítésénél kiderült, hogy gázspray, sőt, egy méretes kés is lapult nála. Állítása szerint attól fél, hogy esetleg valaki megtámadja őt, ezért önvédelem céljával tartja magánál ezeket az eszközöket.
A néni állítólag az internetről szerezte be az eszközöket, és elmondta, hogy egyáltalán nem fél használni azokat, de reméli, hogy erre sosem kerül majd sor. A mentősök csak "Rambo néni"-ként hivatkoztak rá az Országos Mentőszolgálat posztjában – minden bizonnyal azért, mert a Sylvester Stallone által megtestesített mozis akcióhős, John Rambo egyik legikonikusabb fegyvere volt a kés.

Ezeken a napokon nem lesznek nyitva az üzletek az év végén.

A családot összetörte a tragédia.

Karácsony előtt ez a videó szívet melengető.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.