Hősként halt meg egy gyönyörű 19 éves lány, aki a szerelmét próbálta megmenteni

A támadó minél több emberrel akart végezni.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.01.25.
bíróság skizofrén késelés

A 19 éves Grace O’Malley-Kumar és Barnaby Webber a Nottinghami Egyetem hallgatóiként szerettek egymásba. Együtt vettek részt tavaly júniusban az egyetemi évadzáró bálon, ami után a fiú hazakísérte barátnőjét. Ekkor támadt rájuk a nyílt utcán egy dühöngő őrült, aki késsel rontott a fiúra. Barátnője megpróbált a védelmére kelni, de nem sikerült megállítania a késelőt, aki mindkettőjüket halálosan megsebesítette.

Fotó: Pixabay

Ezután egy harmadik embert is leszúrt, őt csak azért, hogy elvehesse az autóját, amivel aztán a sétálóutcára hajtva próbált elgázolni minél több gyalogost. Ebben az incidensben hárman sérültek meg, közülük Wayne Birkett koponyatörést szenvedett, ami vérzést okozott az agyában, és csak a szerencséjének köszönheti, hogy túlélte.

A furgont végül a rendőrök állították meg, és a jármű vezetőjét elektromos sokkolóval sikerült ártalmatlanítaniuk. A 32 éves férfiről kiderült, hogy paranoiával kezelték, de abbahagyta az antipszichotikus gyógyszereinek szedését

Egyértelmű, hogy hiányosságok voltak a kezelésben, és ha ezek nincsenek, az egész tragédia megelőzhető lett volna

– jelentette ki az ITV Newsnak a lány apja. Sanjoy Kumar maga is orvos, így tudja, miről beszél. Különös véletlen, hogy 2009-ben az essexi Chingfordban éppen egy csoportos késelés áldozatait mentette meg: három megsebzett tinédzsert a saját rendelőjében látott el, mielőtt a mentők kiérkeztek a helyszínre. 

A bíróságon most Valdo Calocane beismerte a gyilkosságokat, de elmeállapota miatt kérdéses, hogy felelősségre tudják-e vonni értük. A 32 éves férfi skizofréniában szenved, és három elmeorvos is megvizsgálta. Az ítélethirdetés a következő napokban várható.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás