Egy hét alatt megbukott Karácsonyék járatritkítása – elsodorta a népharag





Alig telt el pár nap a BKK suttyomban bevezetett járatritkítása óta, akkora népharag zúdult Karácsonyra, hogy visszavonják a menetrendváltozást.



Megosztás
Szerző: F. R.
Létrehozva: 2024.01.26.
Módosítva: 2024.01.26.
Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgató felháborít

Budapest baloldali vezetésének nincsenek kiérlelt koncepciói, csak ötletelései, amelyekkel kísérleteznek a budapestiek bőrén. Ilyenek az ötletszerűen felfestett biciklisávok, és most az egy hét alatt megbukott járatritkítás is. Az utasok meglepetéssel és felháborodással fogadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi bejelentését, mely szerint január 19-től bizonyos járatok ritkábban közlekednek a hétfői és pénteki napokon. Nem kevés, összesen 53 járatról van szó, köztük olyan fontosakkal, mint az 1-es villamos vagy a 9-es busz. Az intézkedések váratlanul érték az utazóközönséget, akiknek szokásos menetidejük jelentősen megnőtt a változások hatására. A járatritkításon még Karácsonyék politikai szövetségesei is kiakadtak. A bevezetett új rendelkezés koporsójába Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója verte be azzal a felháborító válaszával a szöget, amikor azzal akarta magyarázni azt, hogy miért nem kérdezték meg az embereket a ritkítás kapcsán, hogy az olyan lett volna, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a vágásérett pulykát, hogy mi legyen vele”.

Nem kérdezték meg a változásról az embereket. Fotó: BKK

Karácsony meghátrált

A főpolgármester végül meghátrált a népharag elől, és egy kép nélküli posztban kezdett magyarázkodni az ,,átcsoportosítás kapcsán”. Mint írta:

Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel.

Tehát pontosan egy hét alatt megbukott a baloldali városvezetés járatritkítási projektje.

Nem kis ritkításról van szó

Az érintett járatok száma nagy, összesen 53 járat menetrendjét ritkították. A helyi civil szervezetek, közéleti szereplők és politikai pártok egyaránt élesen kritizálták a BKK-t és a városvezetést, mondván, hogy a változtatások túlzott mértékűek, és súlyosan érintik mind a budapestieket, mind az ingázókat.

53 járatot ritkítottak Fotó: Fügedi Richárd

Fél-egy percet mondtak, 10 perc lett belőle

A BKK szerint a menetrend-módosítás miatt csak fél-egy percet kellett volna többet várniuk az utasoknak, azonban a járatok telítettsége miatt a járatritkítások több esetben 12-15 perces vagy afölötti várakozási időt eredményeztek. A politikai és civil tiltakozások hangsúlyozták, hogy a járatritkítások szembemennek a városvezetés korábbi elkötelezettségével a fenntartható és környezetbarát tömegközlekedés iránt, ráadásul lerombolják az emberek tömegközlekedésbe vetett bizalmát is. Ráadásul az utaslétszám a Covid óta folyamatosan növekszik, így indokoltsága sincs az átfogó csökkentésnek.

bkv_5
A Covid óta folyamatosan nő az utaslétszám. Fotó: Kurucz Árpád

Az utasok saját bőrükön tapasztalták

A reggeli csúcs alatt azt tapasztaltuk, hogy hatalmas tömegek várnak percekig a peronokon. Akit csak megkérdeztünk, hogy mi a tapasztalata, mindenki jelentős várakozásiidő-növekedésről számolt be.

Percekig vártak. Fotó: Fügedi Richárd

Én is észleltem, hogy ritkábban jár ez a villamos is. Nyilván nem örül az ember ennek. Így egy pár perccel többet kell várni minden reggel

– mondta el tapasztalatait András.

András is érzi a változást. Fotó: Metropol

Rossz a tapasztalatom a járatritkítás kapcsán. A buszokra kell a legtöbbet várni. Olyan 10 percet kell már várakoznunk. De mondanék én is valamit. Rossz a polgármester. Ennyi

– panaszkodott lapunknak Gábor.

A rossz városvezetésre panaszkodik Gábor. Fotó: Fügedi Richárd

Budapest jelenlegi vezetésének nincsenek koncepciói, csak ötletelései. Ilyenek a biciklisávok és a hírhedt „gerikarók” is: nem egy „faltól falig” jellegű, átfogó várostervezés zajlik, hanem csak ötletszerűen felfestenek pár sávot, kihelyeznek ide-oda karókat – aztán ha összedől a közlekedés, nagyobb lesz a dugó és a légszennyezés, hát nagyobb lesz…

Ugyanez történt most is. Egy hirtelen jött ötlet hatására pont a legsűrűbb, zsúfolt időszakban ritkítani a legfontosabb járatokat – már elsőre sem tűnik okos ötletnek…

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás