68 éves korában elhunyt a 80-as évek szívtiprója: gyászol a filmvilág





Már évekkel ezelőtt megérintette a halál szele.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.12.01.
színész betegség halál

Rövid betegség után 68 éves korában meghalt Dean Sullivan, aki elsősorban a brit Channel4 csatorna Brookside című sorozatából volt ismert.

Fotó: Pexels

A népszerű sorozat 21 éven át futott 1982-től, és az angol színész négy évvel az indulás után csatlakozott hozzá. Ő alakította Jimmy Corkhillt, akinek a szerepében gyorsan a szappanopera egyik legismertebb karakterévé vált. A sorozatban egészen annak 2003-as befejezéséig szerepelt, több epizódot forgatott, mint bárki más a színésztársai közül. Kétszer nyerte el alakításáért a British Soap Awardot.

A halálhírt közlő Mirror szerint már évekkel ezelőtt megérintette őt a halál szele: 2018-ban prosztatarákot diagnosztizáltak nála, de ez is csak az ő kitartásán múlt, hogy kiderült. Amikor ugyanis az első panaszai jelentkeztek, a háziorvosa elhajtotta azzal, hogy kutya baja. 

Mindenki ismeri a saját testét, így ha valami nem stimmel, akkor csak tudja

– mondta el akkor a Liverpool Echonak. 

És nem is hagyta annyiban, felkeresett egy másik szakorvost, aki már felismerte a bajt, és azonnal kórházba utalta. Ez volt a szerencséje, mert így még időben elkezdték a kezeléseket, amellyel sikerült kiirtani a rosszindulatú daganatokat. Most bekövetkezett halálának az okát még nem erősítették meg, de tény, hogy az elmúlt időszakban nem betegeskedett. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás